Sziasztok!
„Na jó, végül is ott egy sziget…Szardínia.Pff… Az nem egy hal?”
Nem nagyon volt
még lehetőségem eljutni külföldre, ami remélem idővel majd változni fog, így
nagyon örültem a sok csodálatos tájleírásnak, mert így a képzeletemre bízhattam
mindent, és olyan érzés volt, mintha én is a tengert nézném a kertből, mintha
én is érezném a szellőt az arcomon, az illatokat, melyeket magával hoz. Mintha
látnám a színeket, ahogy az idővel és napszakkal változik a tenger színe,
mintha hallanám én is a szárd beszédet, érezném a kávé illatát.
Elképesztő, hogy
itt van egy turisták által ennyire kedvelt sziget, és mégis milyen kevesen
beszélik az angol nyelvet. Tényleg olyan ez, mint egy kis közösség, és ha
valaki itt boldogulni szeretne, akkor tanulja meg azt a nyelvet, amivel megértik.
„A szél szemből fúj, tengerillata van. Ez a szerelem csókja. Igen. A víz az ölelése, a szél a csókja, a sziklák az ereje…”
Bevallom, amikor
Virginia megérkezett a szigetre, és odaért a házhoz, megfordult a fejemben,
vajon én mit csinálnék hasonló helyzetben. Hát lehet inkább megfordultam volna,
és hazamegyek, de Virginia belevaló csaj, és ha már kifizette a házat,
beleszeretett a kilátásba, a Földközibe, akkor nem adja olyan könnyen fel, és
mindent megtesz, hogy kényelmesen teljen a három hónapja a szigeten. Persze
azért a háztulajdonosnak írni kell, akit viszont nem hat meg ez az egész, és
ezzel a stílussal mosolyogva tudott kikergetni a világból. Hiszen be kell
vallani, mulatságos mennyire nem érdekli, ahogy a bérlője panaszkodik, de
közben meg a bérlő szempontjából bosszantó, hogy ilyen stílusa van.
„S.S. Miután megöltelek, itt áslak el a kertben! Mindennap odahúzok majd egy széket a sírod fölé, ráülök, és nézem a szerelmemet! Mi több! Szeretkezem majd vele a sírod fölött!”
Megismerhettük a
regényből Gianlucát is, aki a szomszéd fiú. Szimpatikus karaktere volt a
könyvnek ő és a családja is. Általa ismerhette meg Virginia, így pedig mi is a
szigetet, a tengerpartokat, a kávét. Egy igazi barátságos, segítőkész szomszéd,
amilyet mindenkinek csak kívánni tudok. És milyen jó, hogy nem a tipikus
szomszédfiú történet lett ebből a könyvből, hogy közöttük tényleg csak barátság
alakult ki, egyik fél sem kezdett többet érezni. Helyette annál több kalandot
kaptunk.
„Nincs az az isten, amiért én fölmászok egy sziklára és a mélybe vetem magam. Vannak dolgok, amiket bátor tettnek vélek, de van, amit a sors kihívásának magunk ellen. Például a szikláról beugrani a vízbe, mert valaki fuldoklik, az bátor tett. De csak szórakozásból, hogy az adrenalin csúcsra járjon bennünk, csupán vakmerőség és kacérkodás a végzettel.”
Amikor végre közelebbről is
megismerhetjük S.S.-t, még akkor sem sikerül igazán megismerjük, hiszen nem
nyit túlságosan, így leginkább csak a külsejét tudjuk elképzelni. Persze már
sejthető, hogy kicsoda is, gondoljunk csak a válaszaira, miután Virginia
bemutatkozott neki, vagy akármikor, ha találkoztak. A közös kirándulások, az új
élmények, az igazi szárd élet bemutatása, hogy milyen egy szárd ember, hogy
milyen egy ünnep náluk, milyen természeti kincsek, védett állatok élnek feléjük,
ezek megismerése mind neki köszönhető, minden ő mutatja meg Virginiának.
Megtudhatjuk végre a Szikla nevét is, és ha ez még mindig nem lenne elég, egy
elég merész házassági ajánlat tanúi is lehetünk. Bevallom, elsőre furcsának
találtam a kapcsolatukat, gyorsnak éreztem, de végül belegondolva mennyi inger
érte őket egymással szemben, igenis lehetséges ez, hogy kialakuljon.
„Miért lázad az ellen, hogy új élményeket szerezzen, nevessen, sírjon, boldog, vagy éppen szomorú legyen? Egy ember semmit, de semmit sem zárhat ki az életéből. A születéstől a halálig, a szép dolgoktól a borzalmakig, minden ennek a világnak a része.”
Virginia egy merész, bevállalós főszereplője a könyvnek, még ha néha kicsit túl is gondolja a dolgokat, végül mindig mindenbe belevág, kipróbál mindent, és megéli az igazi szardíniai életet – bár néha a wc-n köt ki utána -, míg a szívét végül nem engedi a sziget. A könyv elolvasása után én is pont így érzem magam, hogy nem enged ez a táj, ezek az emberek, és szeretnék most én is ott lenni, hogy végigjárhassam ugyanazokat az útvonalakat, átélhessem ugyanezeket az élményeket, és szerelembe essek én is a tengerrel, a szigettel, az emberekkel.
Most, hogy szinte már az egész könyvet el is meséltem, mit szólnátok egy kis kvízhez? A bejegyzés alján meg is találjátok, töltsétek ki, lássuk mennyire emlékeztem még a könyvre!
