Igazmondó szigetem: 2020

Borsa Brown: A szárd szikla

Sziasztok!

Megérkeztem a következő értékeléssel, melyet Borsa Brown: A szárd szikla című könyvéről írtam. De mielőtt belevágnánk, szeretném megköszönni az Álomgyár kiadónak az újabb lehetőséget egy recenzióra! Első könyv az írónőtől nekem – igen, már megint – és most értettem meg, miért szereti mindenki annyira a történeteit.

Vigyázzatok, spoilerekkel találkozhattok, úgyhogy ha még nem olvastad a könyvet, csak saját felelősségre haladj tovább!

Adott nekünk Virginia Angels, aki egy szakításon van túl, mert a barátja megcsalta. Méghozzá a húgával! És mit tesz egy lány, amikor összetörik a szíve, mert a húga ilyet tett vele? Elutazik. És nem is akárhogy! Egy ceruza segítségével választja ki az utazása helyszínét. Így sikerül nekünk is vele és a könyvvel együtt eljussunk Szardíniára.

Szerintem ez elég merész lépés, egyszer szívesen kipróbálnám, hogy csak bökök egyet, és ahova a ceruza mutat, oda utazok el. Ki tudja, hátha nekem is sikerül egy ilyen szuper nyaralást megélnem.

„Na jó, végül is ott egy sziget…
Szardínia.
Pff… Az nem egy hal?”

Nem nagyon volt még lehetőségem eljutni külföldre, ami remélem idővel majd változni fog, így nagyon örültem a sok csodálatos tájleírásnak, mert így a képzeletemre bízhattam mindent, és olyan érzés volt, mintha én is a tengert nézném a kertből, mintha én is érezném a szellőt az arcomon, az illatokat, melyeket magával hoz. Mintha látnám a színeket, ahogy az idővel és napszakkal változik a tenger színe, mintha hallanám én is a szárd beszédet, érezném a kávé illatát.

Elképesztő, hogy itt van egy turisták által ennyire kedvelt sziget, és mégis milyen kevesen beszélik az angol nyelvet. Tényleg olyan ez, mint egy kis közösség, és ha valaki itt boldogulni szeretne, akkor tanulja meg azt a nyelvet, amivel megértik.

„A szél szemből fúj, tengerillata van. Ez a szerelem csókja. Igen. A víz az ölelése, a szél a csókja, a sziklák az ereje…”

Bevallom, amikor Virginia megérkezett a szigetre, és odaért a házhoz, megfordult a fejemben, vajon én mit csinálnék hasonló helyzetben. Hát lehet inkább megfordultam volna, és hazamegyek, de Virginia belevaló csaj, és ha már kifizette a házat, beleszeretett a kilátásba, a Földközibe, akkor nem adja olyan könnyen fel, és mindent megtesz, hogy kényelmesen teljen a három hónapja a szigeten. Persze azért a háztulajdonosnak írni kell, akit viszont nem hat meg ez az egész, és ezzel a stílussal mosolyogva tudott kikergetni a világból. Hiszen be kell vallani, mulatságos mennyire nem érdekli, ahogy a bérlője panaszkodik, de közben meg a bérlő szempontjából bosszantó, hogy ilyen stílusa van.

„S.S. Miután megöltelek, itt áslak el a kertben! Mindennap odahúzok majd egy széket a sírod fölé, ráülök, és nézem a szerelmemet! Mi több! Szeretkezem majd vele a sírod fölött!”

Megismerhettük a regényből Gianlucát is, aki a szomszéd fiú. Szimpatikus karaktere volt a könyvnek ő és a családja is. Általa ismerhette meg Virginia, így pedig mi is a szigetet, a tengerpartokat, a kávét. Egy igazi barátságos, segítőkész szomszéd, amilyet mindenkinek csak kívánni tudok. És milyen jó, hogy nem a tipikus szomszédfiú történet lett ebből a könyvből, hogy közöttük tényleg csak barátság alakult ki, egyik fél sem kezdett többet érezni. Helyette annál több kalandot kaptunk.

„Nincs az az isten, amiért én fölmászok egy sziklára és a mélybe vetem magam. Vannak dolgok, amiket bátor tettnek vélek, de van, amit a sors kihívásának magunk ellen. Például a szikláról beugrani a vízbe, mert valaki fuldoklik, az bátor tett. De csak szórakozásból, hogy az adrenalin csúcsra járjon bennünk, csupán vakmerőség és kacérkodás a végzettel.”

Amikor végre közelebbről is megismerhetjük S.S.-t, még akkor sem sikerül igazán megismerjük, hiszen nem nyit túlságosan, így leginkább csak a külsejét tudjuk elképzelni. Persze már sejthető, hogy kicsoda is, gondoljunk csak a válaszaira, miután Virginia bemutatkozott neki, vagy akármikor, ha találkoztak. A közös kirándulások, az új élmények, az igazi szárd élet bemutatása, hogy milyen egy szárd ember, hogy milyen egy ünnep náluk, milyen természeti kincsek, védett állatok élnek feléjük, ezek megismerése mind neki köszönhető, minden ő mutatja meg Virginiának. Megtudhatjuk végre a Szikla nevét is, és ha ez még mindig nem lenne elég, egy elég merész házassági ajánlat tanúi is lehetünk. Bevallom, elsőre furcsának találtam a kapcsolatukat, gyorsnak éreztem, de végül belegondolva mennyi inger érte őket egymással szemben, igenis lehetséges ez, hogy kialakuljon.

„Miért lázad az ellen, hogy új élményeket szerezzen, nevessen, sírjon, boldog, vagy éppen szomorú legyen? Egy ember semmit, de semmit sem zárhat ki az életéből. A születéstől a halálig, a szép dolgoktól a borzalmakig, minden ennek a világnak a része.”

Virginia egy merész, bevállalós főszereplője a könyvnek, még ha néha kicsit túl is gondolja a dolgokat, végül mindig mindenbe belevág, kipróbál mindent, és megéli az igazi szardíniai életet – bár néha a wc-n köt ki utána -, míg a szívét végül nem engedi a sziget. A könyv elolvasása után én is pont így érzem magam, hogy nem enged ez a táj, ezek az emberek, és szeretnék most én is ott lenni, hogy végigjárhassam ugyanazokat az útvonalakat, átélhessem ugyanezeket az élményeket, és szerelembe essek én is a tengerrel, a szigettel, az emberekkel.

Most, hogy szinte már az egész könyvet el is meséltem, mit szólnátok egy kis kvízhez? A bejegyzés alján meg is találjátok, töltsétek ki, lássuk mennyire emlékeztem még a könyvre!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

K. M. Holmes: Miénk a pillanat

K. M. Holmes: Miénk a pillanat

Sziasztok!

Mára K. M. Holmes könyvével érkeztem megint, méghozzá a frissen megjelent Miénk a pillanattal. Előljáróban szeretném kicsit kiemelni az online könyvbemutatót. Anne L. Green egyik könyvénél, az Elfojtott indulatoknál már volt szerencsém ilyenen részt venni, és akkor is nagyon tetszett, így mindenképpen szerettem volna most is nézni. Tudom, hogy az írók, kiadók jobban örülnének, ha lehetne rendes személyes bemutatót tartani, de szerintem nem vagyok azzal a véleményemmel egyedül, hogy a vidékieknek bizony ez a megoldás a szimpatikusabb. El kell mondjam, hatalmas élmény volt, nagyon élveztem. Szuper volt, hogy mentek a párbeszédek a komment szekcióban, miközben az írónőtől kérdeztünk, vagy csak elmélyülten hallgattuk, miket mesél a könyv keletkezéséről, esetleg az írási szokásairól. Úgyhogy drága Miss Holmes, köszönöm szépen ezt az élményt, és várom a következő bejelentkezést.

A kiadó felé pedig ötletként üzenném, hogy fontolják meg az élő közvetítéseket, hogy a vidékiek is „jelen lehessenek” a könyvbemutatókon.

Most pedig térjünk is át a könyvre. Adott Nathan, aki az előző könyvből már ismerős lehet, mint Miguel öccse, és hősnőnk Helena, aki pedig Camie barátnője. A történetüket bár a jelenben olvashatjuk, hamar kiderül, hogy két éve már találkoztak, és innentől mindig kapunk egy kis visszatekintést is, hogy lássuk miként alakult az a találkozásuk. Nekem nagyon tetszett ez, hogy nem egyszerre elképzeljük, és már ugrunk is tovább, hanem fejezetről fejezetre bontakozott ki annak a napnak a története is.

„Szomorúen bólogattam. Igen, az ember valójában sosem tud elszakadni a múltjától. Bármennyire is fájó, bármennyire is sebző, mégis megőrizzük az emlékét.”

Az előző könyvben nem tudott annyira megfogni Nathan karaktere, az ügyeletes nőfaló, de ezen most sikerült fordítani. Bár továbbra is Miguel a szerelem, azért Nathant sem dobnám ki, ha becsöngetne. Ebben a könyvben sikerült megismerjük az érzelmesebb oldalát is, és hogy milyen az, amikor a magáénak szeretne tudni valakit. Hogy miként küzd a szerelemért, és válik szoknyapecérből igazi társsá.

„Kitartó egy istencsapása vagyok, na!”

Helena karaktere szimpatikus volt nekem, az írónő nagyon jól eltalálja, mennyire legyen valaki hisztis, belevaló, rátermett, gyengéd. Annak ellenére, hogy az élete épp romokban, még az utolsó fillérjeiből is megpróbál talpra állni, és keresi magának a lehetőséget, miként lehetséges ez, majd kihasználja az eredményét a próbálkozásának.

„- Két napja vagyok itt és az életem kész káosz. Már előre félek a folytatástól.”

Ami különösen megtetszett a könyvben, az a zongora iránti szenvedélye a főszereplőnek. Kiskoromban mindig is szerettem volna megtanulni zongorázni, de csak a kis szintetizátorunkon gyakorolgattam, így különösen közel került a szívemhez a történet. Örültem neki, hogy sokszor volt a játékon a hangsúly, hogy mit játszik, hogyan játszik, milyen érzéseket vált ki belőle már csak a látványa is.

„- Nem a kotta fogja megszólítani a művet – magyarázta. – És nem is a billentyűk. Az érzések irányítják a mozdulatokat és visznek téged a zene birodalmába, hogy azt a saját tudásod szerint prezentálhasd. Ez a művészet. A többi csak gyakorlatias, betanult rendszer.”

Miguel és Camie életét is tovább követhettük kicsit a regénynek köszönhetően, hisz a baráti és testvéri viszony miatt többször olvashattunk róluk is. Így akik megszerették őket, akárcsak én, nem kell még elengedjék a kezüket, velünk maradtak most is. Mellettük pedig egy másik mellékszereplőt is sikerült megkedveljek, aki pedig nem más, mint Mason. Szívesen olvasnék még róla is egy kicsit többet. (Khm, drága Miss Holmes, nem fontolgatja esetleg még egy történet megírását?)

„- Megduglak a zongoráján – mondta, de Mason fenyegetően ránk förmedt.
- Hallottam, basszátok meg! – Érezhetően kiakadt, és a féltett kincsére nézett, majd vissza ránk. – Ahhoz senki sem érhet hozzá!
Nathannel hangosan felnevettünk.
- Gyere… - szagolt mélyen a hajamba, amint megölelt. – Hagyjuk itt ezt a sóher faszt.
- Ezt is hallottam!
- És ezt látod? – emelte fel a középső ujját, ahogy kifelé sétáltunk a bárból.
- Hé, szépfiú! – kiáltott Mason utánunk, mire Nathan kissé felé fordult. – Ilyet itt ne mutogass! – nevetett, és széttárta a kezét. – Lesz rá jelentkező bőven – utalt arra, hogy az előbb Nathan finoman azt üzente neki, hogy kapja be.”

Ahogy a könyv fülszövegében is szerepel, ez a könyv nekem egy bűvölet volt zongoraszóra. A szívedbe lopja magát, elvisz egy körre a Bugattiján, és nem ereszt. Arra született, hogy megszeresd, és együtt éld át a történetét a szereplőkkel.

„A zongora a legteljesebb összhangban van a kézzel. Az ujjvégek lebegnek a billentyűk felett, mégis megtartjuk a kéz súlyát; teljesen önállóak és mozgékonyak tudnak maradni. Csak engedd meg nekik, hogy tegyék, amire születtek.”

Ugye tudjátok a dolgotok, ha a puzzlet szeretnétek kirakni? Csak katt a borító alatti szövegre.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

K. M. Holmes: Tiéd a főszerep

Sziasztok!

Megint csak egy magyar író könyvéről hoztam értékelést nektek. K. M. Holmes első könyvét sikerült elolvassam. (Amit egy nyereményjátékon nyertem, de bevallom olyan türelmetlen voltam, míg ideér, hogy közben már lekalózkodtam. Úgyhogy biztosan újraolvasós lesz, csak hogy a dedikált könyvjelzőmmel is elolvassam.)

Elég jól sikerült a múlt nap a munka, ugyanis vendéget "kellett" játszanom, ami annyit jelentett, hogy a telefont előkaptam, és kerestem egy könyvet, hogy mit olvassak.Végül a Tiéd a főszerepre esett a választásom, így három órán keresztül hol olvastam, hol a vendégekkel beszélgettem. Utána már a főnököm is úgy jött hozzám, hogy "Na sikerült kiolvasni egy könyvet?". Igen, most kezdtem ott dolgozni, de már tudják mekkora könyvmoly vagyok. Annak ellenére, hogy pénteken nem dolgoztam, csak este folytattam az olvasást, és végül a 'csak még egy fejezet majd alszom' azzal végződött, hogy befejeztem a könyvet éjjel, pedig másnap hajnali ébresztő, éljen a szombati ledolgozás. Ezzel igazából csak arra szeretnék utalni, milyen jó is volt!

És akkor most, hogy ezzel a teljesen felesleges dologgal lefárasztottalak titeket, jöhet a véleményem?

Elsőként a borító fogott meg, nagyon tetszett ez a csillagos megoldás, aztán mikor azzal is szembesültem, hogy kinyitom és mögötte ott a rendes kép, mert a csillag csak kivágás, már tudtam, hogy csak emiatt is kell a könyv. Aztán egyre többször jött velem szembe, jobbnál jobb értékelésekkel, így már borítékolva volt, hogy nekem bizony lesz egy példányom, ha törik, ha szakad.

Nem igazán szeretek úgy olvasni egy regényt, ha túl sok inger ér vele kapcsolatban, mert akkor hatalmas elvárásokkal állok neki, és félek, hogy csalódok benne, de mivel itt előbb akartam a könyvet, mint hogy a vélemények jöttek volna, így igyekeztem kizárni mindent, nehogy befolyásoljanak. És milyen jól tettem, hogy elolvastam! Imádtam!

Nagyon szuper első könyv lett az írónőtől, elképzelni sem tudom, hova fog majd még idővel fejlődni az írása, ahogy jönnek majd ki a könyvei. Mert egy biztos, nekem az összes kell majd!

Camie egy nagyon szimpatikus lány volt nekem, tetszett, hogy elhivatott a munkája iránt, és nem a siker hajtja, szívesen bújik meg a háttérben. El tudtam képzelni, mennyire parázott a vörös szőnyegtől, biztosan én is csak átrohannék rajta. Aztán összejön Damiennel, a helyes filmsztárral, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, majd egy pohár vízben meg tudtam volna fojtani, amiért se szó, se beszéd lelépett, hiába értettem, hogy miért tette. De akkor jött Miguel, a gonosz főnök, mégis csupaszív pasi. Csak ezt persze nem mutatja ki akárkinek. És éppen ettől volt szép az ő szerelmük, hogy annak ellenére másoknak milyennek mutatja magát, Camiet mégis nagyon szereti, és képes lenne érte bármit megtenni.

"Mert ott van a szív is, ugye. Átkozott egy szerv, az már biztos. Képes érezni és képes szeretni. Valami csoda folytán elérkezett az idő, hogy az én mellkasomat is szétfeszítse ez az érzés. Borzalmas. És elképesztően felemelő is egyszerre."

Mikor Damien újra színre lépett, nem tudtam volna megmondani, kinek szurkolok jobban, de persze mégis örültem a főhősnőnk választásának. Azt hiszem, így illenek inkább össze, és majd kíváncsi leszek, milyen sorsot szánt az írónő a mi Damienünkek.

"Az ilyen szívtiprók nem változnak meg. Kidobják a szívedet a használt kotonjukkal együtt a kukába."

Szerepet kap a regényben Camie legjobb barátnője is, Amy. Szimpatikus csaj volt, bírtam a szövegét, és hogy segít, támogatja, ott van a barátnője mellett, ha szüksége van rá. Kisírhatja a vállán magát, majd segít neki újra talpra állni, ha már készen áll rá. Mindenkinek ilyen jó barátnőt kívánnék, és szívesen olvasnék róla is egy külön könyvet, hogy jobban is megismerhessük. (Főleg azok után, ahogy a novella véget ért.)

"- Amy, itt nincs semmi, ami mögé el tudnék rejtőzni előle... És az az igazság, hogy már nem is akarok.
Csend lett a vonal másik végén.
- Valami van ezzel a szar vonallal, nem értettelek jól. Nem beszélhetsz ekkora ostobaságokat.
- Meg kell tennem, Amy.
- Semmit sem kell megtenned! - förmedt rám, majd nyugodtabb hangon visszakérdezett: - Mit értesz azon, hogy meg kell tenned? Mert ha gyilkosságra készülsz, én pártolom! Benne vagyok. Öt perc alatt ott vagyok, és segítek elásni a holttestét."

Ez a regény megnevettet, összetöri a szíved, majd megragasztja, és csodaszép happy enddel zárja a történetet. Hol a mosoly játszik az arcodon, míg máskor a könnyeid folynak, és csak szurkolsz, hogy minden jó legyen!

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy erős kezdés volt első könyvnek, és sokaknak lesz kedvence a sorozat, köztük nekem is. Bátran ajánlom minden romantika, erotikus regény rajongónak, akik szeretnének belesni kicsit a színfalak mögé, miképp is épül fel egy film forgatókönyve, mennyi munka van vele. Sétálj te is végig a szereplőkkel a vörös szőnyegen, és élvezd minden sorát!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ruby Saw: Csak két lépés a kertváros & A pillangó öröksége

Sziasztok!

Ezennel véget ért a Ruby Saw hónap. Elképzelni sem mertem először, hogy tényleg lesz lehetőségem akár csak egy könyvet is elolvasni, nemhogy ötöt, és a két kiegészítő novellát. Így most ezzel a két novellával zárnám is a sort.

Elsőként a Csak két lépés a kertvárost olvastam. Nagyon tetszett, hogy összeértek a szálak a Csak két lépés Észak és a Kertvárosi pletykával. Jó volt megtudni, hogy mi lett Whisper Lane sorsa, miután Cordelia lelepleződött, illetve hogyan alakult Queen és Alex kapcsolata. Ráadásul, hogy mindebbe belekerült Hadley és az Ezredes is, külön öröm volt. Szívesen olvasnék még a két családról, bővebben megtudni miként alakult az életük a kertvárosban, egymás szomszédságában és a pletykák körében. És vajon mit szóltak Hadley könyvéhez a környéken, elhiszik-e, vagy csak kitalációnak gondolják? Esetleg tovább szövik az ott történteket, kiszínezik kicsit, vagy elfogadják, hogy úgy volt és kész?

A pillangó örökségében Liv és Hiro gyermeke, Lily szemszögéből olvashatunk. A lassan felnőtt lány első szerelme kerül középpontba, de mellette persze a szülei is nagy szerepet kapnak, és hogy még mindig mennyire szeretik egymást. Kicsit mindenkit visszahoz a történet, hogy miként élnek évekkel később, mi lett velük a majd húsz év alatt. Lilyn keresztül megismerhetjük Hiro szüleit is, akikről semmit nem lehetett olvasni a Liv Jackson életeiben, de így kicsit betekintést nyerhetünk honnan származik ez a szuper pasi.

Összességében nagyon tetszett mindegyik történet! Ugye egyről nem készült bejegyzés, az pedig a Gázt neki, Chiara!, ugyanis ezt még az év első felében beszereztem, és elolvastam, akárcsak a novelláját, és meg kell mondjam, azt is nagyon szerettem. Kíváncsian várom, hogy milyen történetekkel lep majd meg minket Ruby Saw! Bátran ajánlom mindenkinek, hogy szerezzétek be a könyveit, hiszen a romantika rajongók is megtalálhatják a nekik tetszőt, akárcsak akik egy kis izgalomra várnak. Méghozzá olyan témákat dolgoz fel a könyveiben, amik nem épp hétköznapiak, végig fenntartják az érdeklődésünket, és utána úgy érezhetjük, hogy erről még többet szeretnénk tudni.

Azt hiszem, ha kedvencet kellene választanom, akkor a rázós könyvek közül az Inferno lenne az elsőszámú, míg a romantikus történetekből a Gázt neki, Chiara! Talán azért is, mert gyerekkoromat nagyon meghatározta a Forma-1, nyáron a vasárnapi ebéd után ültünk be a futamokat megnézni, és csak utána mentünk az udvarra ki játszani.

Ha esetleg kíváncsiak vagyok, kikről lettek mintázva a könyvekben a szereplők, nézzetek be Ruby oldalára, itt mindenkit összegyűjtött. Nekem személyes kedvencem Alex Austin, akit Keanu Reeves ihletett.

És akkor a hónap lezárásaként hoztam egy mini kvízt. Minden könyvből láthattok egy idézetet, annyi a dolgotok, hogy kitaláljátok, melyik történetben szerepelt. Jó játékot hozzá!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ruby Saw: Liv Jackson életei

Sziasztok!

Elérkeztünk az utolsó könyvhöz. Köszönöm szépen Ruby, hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy minden eddig megjelent könyved olvashattam! Azt hiszem kicsit örültem is neki, hogy sok program volt a héten munka után, és emiatt nem volt időm ezt a bejegyzést megírni, hiszen nem szeretném elengedni ezt a hónapot, ezeket a könyveket. Így még egy kicsit velem tudott maradni ez az időszak, de ezzel most eléggé a lezárás felé haladok.

Ígérem, nem húzom tovább, vágjunk is bele.

Nagyon tetszett a könyvben, hogy több szemszögből is olvashattunk. Nem csak Liv, de Dylan, Hiro, Rob és Ayumi oldaláról is láthattuk, mi zajlott le bennük, hogyan dolgozták fel az adott helyzeteket, és miket gondoltak, éreztek. Elég komoly témát boncolgat az írónő már megint azzal, hogy miként élte meg az első szerelmet a főszereplő, pontosabban annak a végét. Majd ebből miként állt fel, és vált igazi nővé.

"Megcsúsztam, elestem, de felálltam, legalábbis igyekeztem"

Elépesztő, hogy Livnek milyen szövege van! Például amikor a Starbucksos srác szakállát osztotta, azon nagyon jót mulattam. És bár sokszor a fejem fogtam, amikor hozta a fiatal, komolytalan, hisztis lány szerepet, értettem, hogy miért ilyen. Ráadásul a szövege ellensúlyozta ezt, amikor volt egy-egy jó beszólása. Akárcsak a barátnőjének, Annának.

"Szerettem Annában, hogy féken akart tartani, de ez sosem sikerült neki. Ő maga egy szende kis teremtés volt, én meg egy nagyszájú borzalom, szóval jól kiegészítettük egymást."

Bár az apja négy évig szinte bezárva tartotta a saját érdekében, utána szabadjára engedte, hogy tapasztalatot szerezzen, mindezt úgy, hogy a saját könyvelőjét kéri meg, hogy vigyázzon a lányára. És még szinte rá is beszéli, hogy ha több lesz, ő nem fog ellenkezni. Azt hiszem itt egy kicsit, mit kicsit, nagyon is meglepődtem, hisz más könyvekben épp azzal találkozni, sőt még filmekben is, hogy inkább ellenzi az ilyet egy apa, és annak ellenére, hogy meglepődtem ezen, nagyon is tetszett ez a fordulat. Ezzel igazán kitűnik, nem lesz sablonsztori.

A Rob fiú nagyon szimpatikus volt nekem, illet Livhez, pontosabban Liv első életéhez. Amikor még ő maga is csak egy hernyó volt, Hiro szavaival élve. Drukkoltam nekik, és kicsit sajnáltam, hogy nem jött össze (pontosabban úgy nem, ahogy én gondoltam). Miért van az, hogy a pasik csak akkor tudják milyen kincsük van, ha már elvesztették azt? Addig miért nem tudják értékelni?

Hiro személye kellett ahhoz, hogy Liv pillangóvá vállhasson (igen, megint csak az ő szavajárása), viszont Rob is kellett a tapasztalathoz. Persze már az elején sejthető, hogy mi lesz majd a regény vége, kit fog Liv választani élete társának, de ez persze nem baj. Így csak még jobban vártam, mikor fog ez megtörténni. És ennek a szuper pasinak már egy olyan Liv jutott, aki az én szememben is hatalmasat nőtt. Elképesztő jellemfejlődésen esett át, amit nem kis mértékben Hironak is köszönhet.

Végül egy idézettel zárnám:

"Hé, lányok! Egy szerelmi csalódás még nem a világ vége! Mindig van új a Nap alatt. Minden ember okkal kerül az életünkbe. Mindig van mit tanulni, és levonva a tanulságot bölcsebben tovább kell állni. Nem benne ragadni a múltban. Élni kell az életet a legjobb belátásotok szerint. A sebek nyalogatása egy darabig megy, de aztán fel kell állni, és újra ringbe lépni. Emelt fővel, büszkén. Így lesztek csak erősek. Hogy amikor meglátod azt, aki a szívedbe taposott, csak legyints, és annyit mondj: ó, már kihevertem, köszi a leckét!"

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ruby Saw: Kertvárosi pletyka

Sziasztok!

Ahogy ígértem, ma hoztam is a következő bejegyzést, Ruby Saw: Kertvárosi pletyka című könyvéről.

Első körben megint csak köszönetet szeretnék mondani, hogy lehetőségem volt elolvasni, nem tudom eléggé meghálálni, hogy ekkora bizalommal voltál felém, és szerencsém van a könyveidhez!

Még hétfőn munkában kezdtem el olvasni a könyvet, amikor épp nem volt egy vendég sem, persze abban a pillanatban jöttek is, így eléggé nehézkesen ment az olvasás. Pár oldalt persze így is haladtam, és felírtam magamnak megjegyzésbe, hogy "Jamie egy pöcs" - már bocs a kifejezésért -, majd inkább félre is tettem, mielőtt a bűvkörébe vonna teljesen a könyv, és ártatlan embereken csattanna a véleményem. Persze aki követ a www.moly.hu oldalon, most biztos meglepődött, hogy dehát tegnap este jelöltem csak be, nos éppen ezért. Éreztem, hogy nem lesz rendesen időm, ez pedig olyan könyv, amit egy nap alatt szeretnék kiolvasni, így tegnap estig félre is tettem, míg végül ma be is fejeztem.

Nem értem, hogy miért lepődök még mindig meg, hogy ha egy mézes-mázas történetre számítok, ahol majd láthatjuk hogy illeszkedik be anya és lánya a nyüzsgő nagyvárosból a kertvárosba, akkor bizony jön a csavar, és a szokásos Ruby stílusban izgalommal vegyítve lesz tálalva a történet.

Titkok, pletykák, gyilkosságok. Nem is gondolnánk mire képesek a kertvárosi családok. Főleg ha az a család Cordelia Hemingway-é. Elmondani nem tudom, mennyire ellenszenves volt nekem az a nő, ennek ellenére szívesen olvasnám egyszer részletesebben is, hogyan is építette fel a saját "birodalmát", miként lett a fiának neki köszönhetően olyan stílusa, amilyen Queen-nel szemben volt az első pár találkozásnál.

"Az ember nem is gondolná, hogy egy rossz élmény mennyi mindenre megtanítja. Nem csak a rosszat kell meglátni. Ezek ketten együtt járnak. Minden rosszban van valami jó, és minden jóban van valami rossz is."

Bevallom, sokszor a főszereplőt, Queent idegesítőnek találtam, hogy mindenen kiakad, egyből sírva fakad, de szerencsére pozitív jellemfejlődésen esett át, és a végére igazi belevaló, vagány csaj lett, aki végre kiáll az ördöggel szemben. Így mér meg tudtam érteni, mit lát benne Alex, és miért vonzódik hozzá. Ugyanis eleinte a lányt a viselkedése miatt inkább küldtem volna Jamiehez, mert nem éreztem eléggé érettnek egy igazi férfihoz. Viszont tetszett benne, hogy úgy káromkodik, mint egy kocsis, hiszen a helyzet sokszor meg is kívánta, hogy finomkodás helyett igenis ami a szívünkön az a szánkon.

Na, de Alex, hát ő szerelem lett! Bár valószínű ehhez nagyban hozzájárul, hogy Keanu Reeves-ről lett mintázva, és szerintem nincs a földön nő, aki ne imádná, így pedig egyértelmű, hogy Alex Austin is helyet kapott a szívemben. Sokszor éreztem azt, hogy ő egy "szuperhős álruhában", hiszen mindig ott volt, ha Queen-nek szüksége volt rá. Szívesen megtudtam volna többet is a múltjáról, a volt feleségével lévő kapcsolatáról, a katonaságról.

"Ez csupán varázslat volt. Az pedig akkor még nem derült ki, hogy egy Expecto Patronum vagy egy Crucio."

Annak ellenére, hogy a szomszéd srác eleinte mennyire unszimpatikus volt, a végére igazán megsajnáltam, hiszen nem ő választotta az anyját, ezt dobta az élet, így nem ezt a sorsot érdemelte volna. Viszont az nagy boldogság volt, hogy Alex és Queen összefogtak, és megbuktatták ezt a hidegvérű ribancot, kijárt már neki.

Aki romantika kedvelő, de szeretné megismerni az írónő rázós könyveit is, annak ezt tudom ajánlani, hisz a sok izgalmával nagyon jó átmenetet képez azokba a történetekbe. Örülök, hogy volt szerencsém olvasni, hiszen egy nagyon jó könyvvel gazdagodtam, úgyhogy megyek is, olvasom a novellát, addig ti rakjátok ki a puzzlet a borító alatti címre nyomva.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ruby Saw: Csak két lépés Észak

Sziasztok!

Köszöntelek titeket újra itt. Az augusztusi Ruby Saw hónap következő könyve a Csak két lépés Észak. Először is szeretném megköszönni az írónőnek, hogy bízott bennem annyira, hogy ezt a könyvet is elküldte! Minél többet olvasok tőle, annál jobban imádom a stílusát.

Mindig amikor tudom, hogy bejegyzés lesz egy könyvből, magam mellé veszek egy lapot és egy tollat, hogy ha valami gondolat eszembe jut, egyből leírjam, így csak rá kell nézzek, és már meg is fogalmazódik bennem a mondandóm, jobban fel tudom építeni mit-mikor szeretnék belevenni, ám ez most megdőlt. Egyszerűen annyira beszippantott a könyv, hogy el is felejtettem a jegyzeteimet, és csak faltam a sorokat, izgultam Hadley-vel. Azért nagyjából a felénél, mikor az állam a földön koppant - amit szerintem az egész utca hallott - észbe kaptam. Talán ez az idézet nagyon jól kifejezi, milyen is a könyv:

"Egy könnyed kirándulásra készültem. Helyette azonban horrorba csöppentem..."

A könyv elején én is úgy gondoltam, majd jól megismerjük az ételeket, a kultúrát, hogy mit szabad és mit nem, ehelyett kaptam egy nyaklevest a könyvtől. Akiről az elején még úgy gondoltam, 'jaj de kedves' és szurkolok neki, a végére én vágtam volna el a torkát a legszívesebben. Akit viszont nem szerettem volna megkedvelni, mégis sikerült, és olyan múlttal, mint ami neki van, még egy nagy ölelést is kapna tőlem.

"Tényleg van kincs a szivárvány végén, csak időbe telik, amíg kiásod."

Nagy szerepet kap a könyvben, hogy Észak és Dél-Korea között harc dúl, próbálják besározni a másikat. És ha ez nem lenne elég, még a saját környezetedben sem tudhatod, ki tartozik az ellenséghez, vagy ki a barátod az ellenségtől.

Fordulatos, érzelmes, elképesztő könyvet tarthatsz a kezedben, ha elolvasod te is a Csak két lépés Észak-ot. Garantálom, hogy nem maradsz izgalom nélkül!

"- Nem tudok a viharban sétálni, és nem tudok lélegezni sem nélküled. Fogadd ezt el!
...
- Béke vagy a háborúban."

És egy jó tanács, ne szeress meg elsőre senkit, ne érezz empátiát senkivel szemben hirtelen, mert sosem tudhatod, hogy a következő oldalon nem derül-e ki róla, hogy korrupt. Esetleg, ha nem szimpatikus elsőre, még ne írd le, talán a végére ő lesz a kedvenced.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ui.: Megint hoztam nektek egy játékot, mit szólnátok egy kis kvízhez? Ti felismeritek Korea melyik részén készülhettek a képek?

Ruby Saw: Inferno

Sziasztok!

Itt is lennék a következő Ruby Saw könyv értékelésével, mely a frissen megjelent Inferno. Köszönöm szépen, hogy olvashattam!

"Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel."

Fantasztikus könyv!

Eleinte kicsit félve vágtam neki, miután az jött szembe velem mindenhol, hogy dark romance könyv, és nem tudtam mire számítsak majd, de elképesztően jó volt, és nem bántam meg, hogy elolvastam.

Az Inferno egy elit bordély Miami-ban, ahol a főnök Vergilius, és a világ minden tájáról vannak itt lányok. Ezen a helyen farkastörvények vannak. Raven itt köt ki, és az itt töltött napjait követhetjük nyomon a könyvben.

"Ha szökni akarsz, megölnek. Ha nem engedelmeskedsz, megölnek. Ha nem úgy nézel valakire, megölnek. Itt neked már nincs személyiséged. Te mától senki vagy."

Elképesztő mit kell kiálljanak a lányoknak, csak hogy az elit kedvére tegyenek. Nem egyszer jegyeztem meg olvasás közben, hogy Vergilius őrült. Ahogy képbe került Artemis is, arra gondoltam biztosan csak a Stockholm-szindróma beszél belőle, de sajnos rá kellett jöjjek, hogy a tettei és szavai mögött bizony csak őrült ő is. Zsák a foltját...

"Az Ördög sosem alszik, de egyszer úgyis lecsukja a szemét."

Lykke karakterét először nem tudtam hova tenni, mert volt bennem fenntartás azzal kapcsolatban, nincs-e mögöttes szándéka, aztán örültem, hogy van kire számítson Ravennek, és már kezdtem sejteni, mi lesz a végén. Viszont Angel nagyon meglepett, nem erre számítottam. Ő volt az a karakter, akit először rendesnek gondoltam - már amennyire egy ilyen helyre járó ember rendes lehet -, majd csalódtam benne, a végére pedig a földön koppant az állam.

Darius szerelem karakter lett. Végtelenül boldog voltam a befejezésen, még annak ellenére is, amit kapott. És aki szereti a romantikus happy end végződéseket, ebben a könyvben sem fog csalódni.

Szívesen olvasnám még, mi lett a szereplőkkel később, mondjuk öt-tíz és múlva.

"Neki a mennyország volt, nekünk a pokol."

Nem épp egy könnyed nyári történet, de mégis gyorsan végezni lehet vele, mert az események miatt olvastatja magát. Imádom könyv lett!

Ui.: Kattints a borítókép alatti szövegre, hogy eljuss a puzzle-hoz.

Köszönöm, hogy elolvastad,

Szandra

Ruby Saw: A Vörös és a Vadász

Sziasztok!

Abban a megtiszteltetésben van részem, hogy Ruby Saw több könyvét is megkaptam, úgyhogy mit szólnátok, ha az augusztus róla szólna? Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy olvashatom ezeket a remek műveket!

Már volt korábban szerencsém az írónő munkásságához, és nagyon megfogott a Gázt neki, Chiara! könyvével, így biztos voltam benne, hogy szeretnék a többi történetével is megismerkedni. Mint ahogy a bejegyzés címében is láthatjátok, ma A Vörös és a Vadász könyvet hoztam el nektek.

Nagyon tetszett az alapötlet, hogy egy női bérgyilkosról olvashatunk. Eléggé vagánynak találtam Elisabeth-et, ahogy forgatta a kardot, vagy csak előrántott egy kést, pisztolyt a csizmájából. Hogy nem riadt vissza senkitől és semmitől. Ha ez még nem lenne elég, emellett a saját hajójának, az Özvegynek a kapitánya is volt, saját legénységgel. Már az elején magával ragadott a sztori, nem voltak felesleges leírások, csupa izgalom volt minden sora.

"Mindenkit leszúrtam, aki az utamba került, és vérrel festett ruhával köröztem a Maeve fedélzetén..."

Aztán jött egy megbízás, ahol Shane Mason lett a célpont. Hiába figyelmeztették, hogy vigyázzon vele, nem lesz egyszerű dolga, Liz mégis úgy gondolta, hogy nem fog ki rajta egy férfi. Pedig milyen igaza lett a megbízójának! És itt volt számomra egy kicsi törés a történetben. Úgy éreztem túlságosan az érzelmek kerültek előtérbe, és szinte nem történt közben semmi. Egy belevaló csajtól nem azt vártam, hogy majd az érzésein gondolkodik állandóan. Szerencsére hamar átlendültünk ezen a részen, és folytatódhatott az izgalom. Kardforgatás, pisztolydördülés, kalózok, ellenségek. Bár néha szívesen megráztam volna, hogy veszélyben ne azon gondolkodjon, "mi lesz ha...", hanem mentse a saját életét.

"...az élet olykor azért állít próbatételek elé, hogy megnézze milyen erős vagy. A sors pedig kifürkészhetetlen."

Érdekes volt, hogy többször is kaptunk egy kis morzsát elszórva, hogy azért még tartogat számunkra fordulatokat a történet, ne éljük bele magunkat, mert biztosan nem úgy lesz, ahogy mi gondoljuk. És valóban volt olyan rész, ahol koppant az állam a földön, vagy éppen nagy kő esett le a szívemről. Végre meglett az egyensúly az érzelmek és a tettek között. Nem húzott a mérleg nyelve egyik irányba sem, hanem kellő mennyiségben volt jelen mind a vagány, mind az érzelmes Liz. Shane-t pedig hol utáltam, hol kedveltem, eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőlem, de azt hiszem, aki olvasta, az meg tudja érteni ezt a vívódásom.

"-Még mindig gyönyörű vagy és tüzes - mormolta az arcomba.
Lehunytam a szemem, vicsorogva vágtam vissza.
- Te meg disznó!"

"- Amit egyszer megtanulsz, azt sosem felejted el.
...
- Az ösztönt senkiből sem lehet kiölni."

Összességében tehát azt kell mondjam, tetszett a könyv. Az eleje izgalmas, és bár utána egy kicsit laposnak éreztem, végül szuperül sikerült fenntartania a figyelmem, vártam milyen fordulat következik a másik oldalon, vagy másik fejezetben.

Készültem egy kis kvízzel is a könyvből, amit könnyen megtippelhet az is, aki esetleg nem olvasta még. És ha figyelmes vagy, észrevehetted az elszórt morzsáimat, melyek segítenek kicsit.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Fábián Janka: A könyvárus lány

Sziasztok!

Ez volt az első könyvem Fábián Jankától, de biztosan nem az utolsó.
És hogy ne csak az unalmas szöveg legyen, készítettem nektek egy puzzle-t, amit a könyvborító alatti szövegre kattintva érhettek el.

Na jó, nem rohanok ennyire előre, kicsit mesélek is, rendben?

@kitabu.hu szervezésében indult egy játék, hogy ajánljunk egymásnak könyveket. Meg is kapta mindenki a párját, nekem @vaczibea ajánlott könyvet, én pedig neki. A lényege az volt ennek az egésznek, hogy kicsit mozduljunk ki a komfortzónánkból, rugaszkodjunk el a megszokott könyveintől, műfajunktól, és ismerkedjünk meg eddig általunk nem ismertekkel.

Akik nagyjából követnek molyon, láthatják, hogy inkább a romantikus és fantasy világban mozgok (főleg a romantikus), így nekem új volt ez a történelmi regény. Szeretném már most leszögezni, hogy nem szeretem a történelmet, nem érdekelnek a háborúk, hidegen hagynak a forradalmak, és sose tudtam megemészteni azt a száraz anyagot, amit az iskolában anno próbáltak lenyomni a torkunkon. Valószínű emiatt is vonakodtam bármiféle történelemmel kapcsolatos könyvet a kezembe venni, most mégis megrendeltem ezt a kötetet.

Őszintén bevallom, hogy az eleje nagyon nem tetszett, sokszor gondoltam rá, hogy ezt most félbehagyom, nem szenvedek vele. Úgy éreztem, mintha visszacsöppentem volna az iskolapadba, és megint a tankönyvet bújnám, csak kiegészítve egy kis párbeszéddel. Lassan is haladtam vele, pár oldal után félre kellett tennem, és másik könyvet olvasni. Közeledve a könyv feléhez félre is tettem kicsit, nem nyúltam hozzá napokig, olvastam minden mást, csak ezt ne kelljen. Aztán mikor elutaztunk vidékre, vittem magammal a könyvet, hisz ha nincs meg a lehetőségem másra, akkor hátha nagyobb kedvvel vágok bele újra ebbe. Hogy végül ennek volt köszönhető, vagy csak végre elkapott a történetszál, nem tudom, de egy biztos, sokkal szívesebben olvastam. Végre nem volt majdnem minden oldalon megemlítve Sztálin, vagy a kommunisták, lezajlott a forradalom első hulláma, ami még nekem is izgalmas volt, majd jöhetett a menekülés. Onnantól pedig faltam a sorokat. Ahogy az élete alakult a kislánynak Amerikában, ahogy teltek az évek, és előttünk lett kislányból szinte kész nő, amikor végre otthonának hívta azt a kontinenst is. Még a Kennedy-korszak miatti kisebb politizálás sem zavart, pedig a mindennapokban kerülöm, amennyire csak lehet az ilyen témákat. Sőt, kifejezetten érdekelt, hogy is zajlott az egész.
Na és a vége.. Hát ott újra kiakadtam. Nem úgy, mint az elején, hogy folyton félretettem a könyvet, hanem épp ellenkezőleg, a folytatását szeretném most azonnal! Mi ez a függővég? Aki olvasta már a könyvet, az tudja miről beszélek. Remélem hamar érkezik a folytatás, mert elképesztően magába szippantott a történet, a stílus, ami nem is volt annyira régen, de mégis mintha ezer éve lett volna.

A szereplőkkel nagyon elégedett voltam.

Julcsi a cserfes kislány, aki Vakarcsból felnő a Könyvárus lány szerepéhez, nagyon szerethető karakter. Imádja a könyveket, igazi könyvmoly lányka, és sose nő ki belőlük, még idősebb korára sem. Ráadásul rajong a nővérjéért, Gittáért, és a lány udvarlójáért, Attiláért.
Matild néni szerepét először nem értettem, miért kell annyira kihangsúlyozni, majd amikor a könyv felénél nagyjából összeérnek a szálak, akkor lopta be magát a szívembe az idős hölgy. Mintha csak a szerető, de távol élő nagymama lenne.
Szidi néni egy igazán szerethető pótanyuka, nagyon sajnáltam, ami vele történt. És mennyi mindent megtett a sosem látott unokahugáért!
Ede bácsi is roppant kedves, kíváncsian várom mit tudunk meg róla a második kötetben. (khm.. az a vége)
Ági, a szomszéd lány eleinte nagyon szimpatikus volt, majd az egyik tettével egy kicsit bukott a szememben, de mivel továbbra sem szállt el magától, hanem két lábbal a földön tudott maradni, és tartotta a kapcsolatot a családdal//barátokkal, ezért nem róvom fel neki a "botlását".
Árpi/Mike karaktere azért nem kapott akkora szerepet, de remélem ez a következőben megváltozik, mert szeretnék róla is sokkal többet tudni, mint ami eddig kiderült.

Nem is szeretném tovább szaporítani a szót, köszönöm, ha végigolvastad. Bármi kérdés, észrevétel jöhet nyugodtan. Te is olvastad már a könyvet? Meséld el, mit gondolsz róla.

További szép napot nektek,

Szandra

Palotás Petra: Kötéltánc

Palotás Petra: Circus Monte-Carlo - Kötéltánc

Sziasztok!

Már hoztam is a következő könyvet. Először is köszönöm szépen Palotás Petrának és az Álomgyár kiadónak, hogy lehetővé tették számomra az elolvasását!

Bevallom, megint csak egy első könyves olvasással van dolgom, bár már régóta szemeztem az írónő könyveivel. És mennyire megbántam, hogy nem volt hozzájuk hamarabb is szerencsém!

Emlékszem, gyerekként, sőt néha még most is csodálkozva nézem a cirkuszi plakátokat, és reménykedem benne, hogy láthatok egy előadást. Persze gyerekként egyszer elvittek a szüleim, de akkor még kicsi voltam, így nem igazán emlékszem rá, majd egyszer gimnazista koromban mentünk el osztálytársakkal a cirkusz mellett, és megkértük a dolgozókat, hogy megnézhessük az állatokat. Hogy miért is mondom ezt el? Mert ez után a könyv után nem csak a folytatást várom, amit hamarosan a kezünkben tarthatunk, hanem biztosan el fogok menni egy cirkuszba is, és más szemmel fogok körbenézni, mint az, aki még nem olvasta ezt a történetet.

Első körben szeretném kiemelni, mennyire szuper ez a borító, engem legalábbis teljesen megfogott. Főleg, hogy a második kötet majd ennek a folytatása lesz, és együtt tesznek ki egy képet.

Második körben pedig beszéljünk a történetről.

Egy cirkuszi élet sosem könnyű. Nehéz barátságokat, kapcsolatokat kötni, miközben folyamatos vándorlás van egyik helyről a másikra. Ráadásul sokáig nincs is magánszféra, hisz a testvérek egy lakókocsiban élnek, míg elég idősek nem lesznek egy saját lakhelyhez.

Érdekes volt megfigyelni több szemszögön keresztül is, hogy ki miként éli meg ezt az életet. Kinek mennyire tesz jót, ha folyamatosan csak ugyanazokkal van körülvéve, vagy igényli-e, hogy "külsős" személyekkel is kapcsolatban álljon. Persze mindezt egy olyan korban, amikor a kormánytól is tartaniuk kellett, hiszen az NDK nem játék, nem vándorolhatott kedvére bárki egy másik országba, vagy mondhatott meggondolatlan dolgokat, esetleg hallgathatott bármilyen zenét. Még a cirkuszi számokba is beleszóltak. Nem tudják egyik pillanatról a másikra megvalósítani az álmaikat, mert ahhoz egy másik országba kellene utazniuk, amihez viszont kompromisszumot kell kössenek.

Amellett, hogy az 1987-es Drezdába repített minket az írónő, még megismerhettük a fiatal Simone életét is, hogy miként éltek 1944-ben, hogyan bántak akkor a zsidókkal, emiatt hogyan kellett élethelyzeteken változtatni, ha nem akarták, hogy elragadják a családokat, családoktól a szerettüket.

Majd a férjét megismerve újra csak fordulat következett az életébe, mégpedig 180 fokos, hiszen ami eddig fontos volt neki, az háttérbe szorult a cirkusz miatt. Ebben a hivatásban pedig négy alappillérre támaszkodott: szorgalom, alázat, pontosság és fegyelmezettség.

"A cirkuszba azért jönnek az emberek, hogy néhány órára kiszakadjanak a szürke életükből, a monoton hétköznapjaikból."

Nagyon érdekes volt, hogy nem minden feladatra külön személyzetet működtetnek, hanem nekik kellett helyt álljanak a kasszánál, a céllövöldénél vagy épp a popcorn gépnél. Nem csak a show volt fontos, hanem az előtte, közben és utána lévő feladatok is.

Mindemellett amilyen kapcsolat szövődik ember és állat között, hiszen nap mint nap tanítják egymást, rábízzák a másikra az életüket, nem beszélve arról, hogy együtt nőnek fel.

A szereplők között akadt pár, akiket egyszerűen nem tudtam megkedvelni - érthető okokból -, de még olyan is volt, akit a végére mégis a szívembe fogadtam (igaz ő nem is volt annyira ellenséges a szememben).

Johanna egy imádnivaló nagymama, akinek rengeteg mondata nőtte ki magát kedvenc idézetté.

"Ne fald a könyveket! Inkább óvatosan, türelemmel ízlelgesd a betűket. Mert ha túl gyorsan habzsolod a sorokat, lehet, hogy nem tud majd gyökeret ereszteni egy bölcs, fontos gondolat."

"A múlt tisztelete nélkül nem építhetünk jövőt."

"Mindannyian egy társasjáték figurái vagyunk, amelynek a szabályait már a születésünk előtt kőbe vésték. Megtehetnénk, hogy csak a véletlenben bízunk, de nem árt, ha olykor a türelmünkkel,a hitünkkel és a figyelmünkkel kicselezzük a vakszerencsét."

Persze a szerelem is felüti a fejét a történetben, és bevallom, van egy kedvenc párosom, akiknek nagyon szurkolok, így kíváncsian várom mit tartogat majd számukra a második kötet.

"Hiába próbáljuk felvértezni magunkat, vannak olyan helyzetek, amelyekre nem lehet felkészülni, és vannak olyan érzelmek, amelyek váratlanul, kopogtatás nélkül törnek ránk."

"…az érzések sosem egy légüres térben lebegnek, sosem léteznek csak önmagukban, más érzésektől függetlenül. Hogy a mindent elsöprő szenvedélyben is ott lapul a félelem, hogy meddig tart, és hogy igaz-e egyáltalán. Hogy valóban a másikért rajongunk-e, hogy valóban a másik-e a szeretetünk tárgya, vagy inkább csak egy illúzió tréfál velünk, egy olyan tükröt tartva elénk, amelyben szebbnek látjuk a világuk, és ezáltal önmagunkat is."

Összességében izgatottan várom a második rész megjelenését, és remélem, ezzel nem vagyok egyedül. Ha esetleg még nem olvastátok, ne habozzatok beszerezni!

Köszönöm, hogy elolvastátok

Szandra

Riley Baker: Utóirat: Elvittem az autót!

Sziasztok!

Volt szerencsém elolvasni Riley Baker novelláját, amit innen is köszönök szépen, hogy felajánlott. Ez az a könnyed kis olvasmány, amit mindenkinek érdemes egyszer kézbe venni. És hogy miért is mondom ezt?

Főszereplőnk úgy érzi sikeres az élete, nem is kívánhatna jobbat, hiszen kényelmes munkája van, boldog párkapcsolata. Míg nem minden felborul, és akkor döbben rá, hogy bizony a szerelem elhomályosította. És ezt hogyan vészeli át? Újra megtalálja önmagát.

Paige Elliot Ellis egy újságnál dolgozik, a Nyugat-Virginiai Szellőnél, és a horoszkóp rovatot szerkeszti.

Könnyen azonosulni tudtam vele: barna haj, barna szem pipa; könyvimádó, főzőzseni pipa. Na jó, nem vagyok zseni, de én is szívesen kísérletezem. És engem is vakított már el a szerelem - legalábbis azt hittem, hogy az volt.

Úgy érzi, elég neki ez a munka, amit most végez, míg meg nem kapja a társkereső rovatot is. Nagyon jó profilok voltak a könyvben, jókat mosolyogtam a szövegeken. Az írónő stílusa elképesztő. Még egy ilyen témát feldolgozva is belevitte a humort.

Paige munkahelyi barátnője, Joan beszólásai különösen tetszettek, mindenre volt valami replikája.

Íme pár szösszenet tőle:

"Ha gondolod, vehetünk olyan babát is, amit kedvedre ütlegelhetsz. Kinyomtatom majd Danny ökör fejét, és laposra verheted."

"...akkor sírj, amikor kedved van, mert nem attól leszel erős, hogy elfojtod, hanem attól, hogy felvállalod és megéled, akkor is, ha darabokra szakít."

"Igenis döntsön le hegyeket és hozza le a csillagokat! És legközelebb, ha egy srác mutogat, hogy menj oda, nézzen ki akármilyen jól, mutasd vissza a középső ujjadat!"

Azt kell mondjam, nagyon sok kedvenc idézetem lett még egy ilyen rövid kis történetből is. Biztosan nem ez volt az utolsó, amit Riley Baker-től olvastam.

Bevallom, amikor Cory-ról olvastam, hogy Johnny Depp hangja és Noah Centineo kinézete van, egyből abban kezdtem reménykedni, hogy lesz valami közte és Paige között. Nagyon drukkoltam nekik a végére, még akkor is, ha sejtettem, hogy ez nem következik be.

És a végén, ahogy Paige megbosszulja Danny tettét, hát az fenomenális. Főleg, hogy mindezt a férfi szemszögéből olvashattuk.

Külön kiemelném, hogy milyen jó megoldásnak találtam, amikor a kis cetliket tényleg kis cetliken olvashattam,mintha bele lett volna ragasztva a novellába. Nagyon ötletes!

Szívesen olvasnám még tovább is, akár sorozatként, hogy még jobban megismerhessük a szereplőket. Külön könyv Paige-nek, Joan-nak és Cory-nak. Végül pedig esetleg egy lezáró novella.

Drága Riley, nem gondolkozol esetleg egy Nyugat-Virginiai Szellő sorozaton? Biztosan lenne egy rajongója a személyemben.

"Ez a baj a szerelemmel. Ha jó, akkor az egekig emel, de ha fáj, akkor a poklot éled meg általa."

Hallgatni kell a megérzésünkre a rózsaszín köd ellenére is.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ui.: Kattintsatok a borító alatt a könyv címére, egy kis meglepi vár titeket.

Bemutatkozás

Sziasztok!

Köszöntelek titeket itt nálam, az Igazmondó szigetemen. Szeretnék egy kicsit bemutatkozni, hogy ki is vagyok én, illetve mit fogtok az oldalon találni.

Kezdjük is, a nevem Szandra, 23 éves vagyok, és egy kreatív könyvmoly. Az oldal már több, mint három éve megvan, egy darabig foglalkoztam vele, majd nem tetszettek a bejegyzések, így töröltem mindent. Aztán elkezdtem néhány saját írást kipakolni, amikre akkoriban nagyon büszke voltam, majd ezeket is leszedtem inkább, mert később már csak próbálkozásoknak tűntek. Végül mindig került ki egy bejegyzés, amit később mégis töröltem. Ezért döntöttem végül a szünet mellett, kellett idő, hogy kitaláljam mit is szeretnék az oldallal kezdeni, és meg kellett találjam a stílusom.

Nos, nem azt mondom, hogy mostmár teljesen elégedett vagyok, még mindig keresgélek egy kicsit, de már eljutottam arra a szintre, hogy megvan egy alap a fejemben, innentől viszont már csak úgy fejlődhetek, ha újra megnyitja kapuit az oldal.

Akik követnek Instagramon, sokszor láthatják, hogy épp mivel kísérletezek a konyhában sütés-főzés szempontjából, ami számomra azért is nagy szó, mert sose voltam konyhatündér. Gondoltam rá régebben, hogy azokat a recepteket ide is kiteszem, de aztán meggondoltam magam, viszont ha érdekel titeket, szóljatok, és néha hozok egy-egy bevált finomságot.

A másik ami eszembe jutott, hogy kreatív foglalkozás gyanánt hozni pár apróságot, de sokszor azt sem tudom pontosan, hogy mit készítek, csak nekiállok, és lesz belőle valami, így nincsenek az alkotás folyamatáról képek, úgy viszont nem lenne értelme. Viszont ha érdekel titeket, hogy miket készítek, negyed évente lehet egy olyan poszt, amiben megmutatom mi készült három hónap alatt.

Emiatt is maradtak végül a könyvek. Igaz, nem vagyok kritikus, nem mondom, hogy tökéletesen összeszedett mondatokat, és véleményt fogtok olvasni, mert sosem ment nekem igazán, hogy kifejezzem azt, amit olvasás közben átélek. Egyszerűen beszippant a könyv, és úgy érzem, amikor próbálom megfogalmazni, hogy mit éltem át közben, mintha csak a töredékét mesélném el.

És hogy miként lettem könyvmoly? Régen utáltam a könyveket. Azt hiszem elsőként az Egri csillagok rettentett el az olvasástól, majd jöttek az egyre rosszabb kötelező olvasmányok, ezáltal pedig egyre jobban utáltam meg a könyveket. Majd gimnázium közepén kölcsönkaptam a szomszéd lánytól Jay Asher - Tizenhárom okom volt... című könyvét, ami elindított az olvasás útján. Onnantól kezdve már önként mentem a könyvesboltba, a zsebpénzem is elkezdtem könyvekre költeni, majd ünnepekre is ajándékként könyvet vagy utalványt kértem. Később elkezdtem pdf formátumban telefonra/tabletre gyűjteni a regényeket, olvastam a buszon, az iskolai szünetben, órákon, délután, este. Amikor csak tudtam. Sokszor reggel elkezdtem a könyvet, estére be is fejeztem. Gimnáziumban ez működött is, aztán egy olyan tanfolyamra kerültem, ahol sok versenyen vettünk részt, rengeteg felkészülést igényelt, így kicsit vissza kellett vegyek a tempóból, de még mindig amikor csak tehettem, kinyitottam egy könyvet.

Végül a munka világa megtörte ezt a szokásom. Nem azt mondom, hogy nem olvastam, csak nem volt annyi időm, mint szerettem volna, emiatt sokszor azért nem vágtam bele egy-egy regénybe, mert nem tudtam volna olyan gyorsan olvasni, mint amennyire a történet érdekel.

Aztán 2019-ben jött a fordulópont, megint több könyvet vettem nem csak a kezembe, de a polcomra is. Úgy éreztem, megint önmagam vagyok, visszataláltam egy darabkájához a lelki békémnek. Többet olvastam mint az előtte években összesen.

És eljutottunk a mosthoz. Idén aztán nem fogtam vissza magam, ha a kedvenc időtöltésemről volt szó. Kihasználtam annyi akciót, amennyit csak tudtam, hogy újabb csodákkal díszíthessem a szobám, hogy még több világban veszhessek el, ismerni akarjak minden karaktert személyesen is, és szerelembe eshessek néhány oldal után.

Az Instagram oldal 2017.02.01-én jött létre, kicsivel később, mint a blog, viszont annál nagyobb lelkesedéssel. Visszagondolva már nem merném kitenni ugyanazokat a képeket, mint akkor, de valahol mindenkinek el kell kezdeni, úgyhogy törölni sosem fogom őket, mert így látszik honnan hova fejlődtem. Ahogy az olvasás háttérbe szorult, úgy a közösségi oldal is, és csak néha volt egy-egy poszt, de idén azt is sikerült újra beindítanom, és egy csodálatos közösség részeként lehetek már jelen benne. Kialakítottam a saját szokásomat, egy időbeosztást hozzá, amit szeretnék itt is bevezetni. Remélem sikerülni fog.

Most, hogy már mindent tudtok, ami az olvasással kapcsolatos, elmondanék még pár infót rólam, hátha kicsit szeretnétek jobban megismerni.

Van két gézengúz macskám, Csirke és Lúzer. Jelenleg nem dolgozom, hanem keresem a lehetőségeket, és mellette próbálom kitalálni, hogy is tudnék megvalósítani egy saját vállalkozást.

A családban mamám szereti nagyon a könyveket, és képes volt még régebben reggelig csak azért fennmaradni, hogy befejezzen egy történetet. Mivel a saját könyveit már többször is olvasta, így most öcsém barátnőjétől és tőlem kap olvasnivalót. Sokszor csak azért felhív, hogy mondjam el, ugye kibékülnek a szereplők, vagy ugye túléli szegény lány a betegséget. Persze sosem árulom el, mert akkor már az utolsó oldalt is elolvashatná, ugyanúgy megkapja a választ.

Párom szerencsére nagyon támogató, és büszke arra, amit elérek, amit csinálok. Azt hiszem kifogtam a főnyereményt. Persze amikor egész hétvégére könyvbe temetkezem, akkor kicsit morog már, de ez érthető is szerintem.

Nagyon szeretek festeni, csak kellene egy rendes hely hozzá, hogy több időt tudjak ennek a hobbimnak is szentelni, mert jelenleg, ha elkezdem, előtte minden le kell takarjak, nehogy olajfestékesek legyenek. Emiatt most megint a könyvjelzők készítését preferálom, szép kis gyűjteményem van már, szívesen látnám őket egyszer akár a könyvesboltok kasszáinál.

Régen kézilabdáztam, de tönkrement benne a térdem, így mostmár csak az akciók után futok online. :D

Elég hosszúra sikeredett így is ez a bejegyzés, nem szeretném tovább húzni, bármi kérdésetek van, tegyétek fel nyugodtan.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra