Ruby Saw: A rezervátum titka

Sziasztok!

Az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy Ruby Saw nemsokára megjelenő könyvének az előolvasója lehettem, és ez még nem minden. Nézzétek meg egy kicsit jobban a borítót.

Bizony, ott díszeleg az elején a véleményem! Viszont ha egy kicsit jobban is kíváncsiak vagytok rá, csak olvassátok tovább.

Köszönöm szépen a drága írónőnek, hogy újabb történetét ismerhettem meg!

Érzelemdús, magával ragadó, fordulatos történet a már jól megszokott stílusban. Imádtam!

Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, Flowernek haza kell mennie öt év után a családjához, hogy beteg édesanyja mellett lehessen. Ennek következtében a témát tekintve szomorúan indul a könyv. Valószínű ez volt az oka, hogy napokig olvastam az elejét (illetve, hogy időm sem nagyon volt), mert nemrég mi is átéltük ezt. Azonban nagyon megfogott, ahogy gondolkodnak a halálról, hogy miként kezelik. Segített nekem is, hogy kicsit átértékeljem a dolgokat. Hoznék is ezzel kapcsolatban egy idézetet:

„A gyász nem arra való, hogy reggeltől napestig itassuk az egereket, hanem arra, hogy emléket építsünk magunkban a szeretett személynek.”

Mint említettem, nehezen indult az olvasás, viszont utána teljesen beszippantott. Fél nap alatt ’daráltam le’ a könyvet, mert a már jól megszokott Ruby Saw stílus megint jelen volt.

Azután, hogy főszereplőnk hazaért, elkerülhetetlen, hogy ne találkozzon a régi barátaival, akikkel ennyi idő után is kiállnak egymás mellett, számíthatnak a másikra, összetartanak. Megismerjük általuk az indián kultúrát, életszemléletet.

„Van egy ősi indián mondás: mindennek van árnyoldala, de ha van nálad festék, akkor olyan színűre színezheted, amilyenre csak akarod.”

Azonban ebbe az indián életbe közbe szól egy titok. Miért tűnnek el lányok a rezervátumból? És mit tudnak erről az öregek?

Miután exférje testvére is eltűnik, a négy barát (Raven, Flower, Gabriel és Ralph) összefog, hogy megkeressék, és hazahozzák. Ez azonban lerántja a leplet a titkokról, és összeérnek olyan szálak is, amikre lehet, elsőként nem is számítanánk. Engem legalábbis teljesen letaglózott, hogy ki áll az egész mögött. Értelmet nyer teljes egészében, miért is ez az Álomfogó sorozat második része.

Ebben a könyvben is megjelenik a romantika. Gabe, akinek nagyon szurkoltam, hisz látszott odavan Flowerért már régóta, és Ralph, az exférj, akinek pedig azért szurkoltam, mert látszik mennyire megváltozott. De vajon melyik férfi hódította meg a nő szívét?

„A csók kifejezőeszköz, szerelmet fejezünk ki általa, azt, amit nem tudunk szavakba önteni.”

Amikor összetörne a könyv, akkor fogsz mosolyogni, majd mielőtt már túl boldog lennél, az állad koppan a földön. Teljesen egyensúlyban van minden, ami egy jó sztorihoz kell. Izgalmas, fordulatos, érzelemdús. Ha az Inferno tetszett, ezt se hagyd ki. Akár csak amiatt is érdemes olvasnod, hogy megtudd, miként él most Raven, de hidd el, a végén úgy fogod becsukni: igen, ezt a történetet is imádom!

Megjegyzés: Nagyon tetszett, ahogy megemlíti a már megjelent könyveit is, anélkül, hogy erőltetett reklámként szerepelnének. Ha eddig nem olvastam volna őket, most biztosan felkutatnám miről is van szó.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Karády Anna: A füredi lány

Sziasztok!

Tudom, hogy idén eléggé eltűntem eddig bejegyzések terén, de nem sok időm volt olvasni, így nem lett volna miről véleményt formálni. Viszont most itt vagyok, mégpedig egy utazókönyvről szeretnék mesélni nektek. Instagramon kezdeményezte @breathing_of_books Betti, hogy mit szólnánk hozzá, ha elindítaná Karády Anna: A füredi lány című könyvét. Mindenki beleírhatná a kis gondolatait egy-egy részhez, hogy miért tetszett az neki, miért nem. Persze már bólintottam is a dologra, és most ideért hozzám, úgyhogy lássuk, mit gondolok én róla.

Szeretném már az elején kiemelni a belső oldalt, amin valami csodás fotó helyezkedik el. Bevallom jobban tetszik, mint a borító, sőt lehet többen nyúlnának a könyv után, ha meglátnák azt az elején.

Tudni kell rólam, hogy sosem vonzottak a történelemmel kapcsolatos dolgok, mindig is egy mumus tantárgy volt nekem, viszont itt még az a sok adat sem zavart, amit a könyv által kaptunk. Sőt, úgy gondolom, ha így tanultam volna iskolás koromban, lehet még kitűnő is lehettem volna belőle.

Az időutazós történeteket még az Időtlen szerelem trilógia szerettette meg velem, és persze most is úgy éreztem, milyen jó lenne, ha mi is kicsit belecsöppenhetnénk a XVIII. századba, láthatnánk miként éltek akkor, kipróbálni magunkat abban az időben. Hiszen ahogy a könyvben is volt, amit mi megtanultunk a történelem könyvekből, az nem ennyire fekete és fehér. Persze azért előtte egy hátizsákot magamhoz vennék néhány szükséges holmival, nehogy belehaljak valami kórságba az utazás alatt.

"A valóság sokkal árnyaltabb, mint a történelemkönyvekben vázolt tények. Nem mondom azt, hogy a leírtak nem igazak, csak éppen nem teljes az információ. Ott a sötét mellett a napfény is – tudom, mert itt élek, és ebben sütkérezem."

A tájleírások, hogy mennyire más volt akkor a természet tökéletesen elképzelhető volt. Szinte láttam magam előtt azt a rengeteg csillagot, amit említett, azokat a zöld területeket, a Balatont, amikor még nem volt körbeépítve teljesen.

"Az emberek a természetben éltek, annak részeként. Művelték, de nem építették be. Vele és belőle éltek, de nem foglalták el."

"Túl nagy volt a csend és olyan némának tűnt a világ, hogy hegyeztem a fülemet. Észlelni akartam a megszokott hangokat, de nem sikerült. Ez volt az igazi csend. Az összes háttérzaj, amit ismertem, 1763-ban még nem létezett."

Romantika is van a könyvben bőven, persze korának megfelelően ábrázolva, így néha a fejem fogva morgolódtam a szereplők tettein, mondatain, máskor pedig mosolyogva olvastam a szerelemről. A mai világhoz hasonlítva nagyon másképp működött a házasélet is, hiszen meghatározta, ki milyen kasztba tartozik. Egy paraszt nem házasodik nemessel; a férj és feleség nem úgy mutatja ki szerelmét, mint ma, hogy ahol csak éri őket a vágy ölelkeznek, csókolóznak; sőt, a nemeseknél nem is aludtak feltétlen együtt, külön szóbája volt az asszonynak és az úrnak.

"– Tudtad, hogy a Vénusz az egyetlen bolygó, amely nőről kapta a nevét?

Meglepett ezzel az információval.

– Biztosan azért van így, mert férfiak nevezik el őket – válaszoltam.

– Vagy, ha úgy tetszik, akkor a legfényesebb bolygót hasonlították egy nőhöz."

Ez a történelmi romantikus regény teljesen elvarázsolt, izgatottan várom a folytatását, legszívesebben már most folytatnám Anna és Mihály történetét. Katica és István szintén a szívemhez nőttek, és akárcsak őket, a többi szereplőt is megkedveltem.

Remélem a többieknek is annyira tetszeni fog ez a könyv, mint nekem, illetve az előttem olvasóknak. Köszönjük Betti ezt a szper lehetőséget, nagyon jó volt olvasni a könyv lapjain mindenki megjegyzését. Azért belőlem se legyen elegetek, igyekeztem nem túl idegesítő lenni a kommentjeimmel. :)

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra