Karády Anna: A füredi lány

Sziasztok!

Tudom, hogy idén eléggé eltűntem eddig bejegyzések terén, de nem sok időm volt olvasni, így nem lett volna miről véleményt formálni. Viszont most itt vagyok, mégpedig egy utazókönyvről szeretnék mesélni nektek. Instagramon kezdeményezte @breathing_of_books Betti, hogy mit szólnánk hozzá, ha elindítaná Karády Anna: A füredi lány című könyvét. Mindenki beleírhatná a kis gondolatait egy-egy részhez, hogy miért tetszett az neki, miért nem. Persze már bólintottam is a dologra, és most ideért hozzám, úgyhogy lássuk, mit gondolok én róla.

Szeretném már az elején kiemelni a belső oldalt, amin valami csodás fotó helyezkedik el. Bevallom jobban tetszik, mint a borító, sőt lehet többen nyúlnának a könyv után, ha meglátnák azt az elején.

Tudni kell rólam, hogy sosem vonzottak a történelemmel kapcsolatos dolgok, mindig is egy mumus tantárgy volt nekem, viszont itt még az a sok adat sem zavart, amit a könyv által kaptunk. Sőt, úgy gondolom, ha így tanultam volna iskolás koromban, lehet még kitűnő is lehettem volna belőle.

Az időutazós történeteket még az Időtlen szerelem trilógia szerettette meg velem, és persze most is úgy éreztem, milyen jó lenne, ha mi is kicsit belecsöppenhetnénk a XVIII. századba, láthatnánk miként éltek akkor, kipróbálni magunkat abban az időben. Hiszen ahogy a könyvben is volt, amit mi megtanultunk a történelem könyvekből, az nem ennyire fekete és fehér. Persze azért előtte egy hátizsákot magamhoz vennék néhány szükséges holmival, nehogy belehaljak valami kórságba az utazás alatt.

"A valóság sokkal árnyaltabb, mint a történelemkönyvekben vázolt tények. Nem mondom azt, hogy a leírtak nem igazak, csak éppen nem teljes az információ. Ott a sötét mellett a napfény is – tudom, mert itt élek, és ebben sütkérezem."

A tájleírások, hogy mennyire más volt akkor a természet tökéletesen elképzelhető volt. Szinte láttam magam előtt azt a rengeteg csillagot, amit említett, azokat a zöld területeket, a Balatont, amikor még nem volt körbeépítve teljesen.

"Az emberek a természetben éltek, annak részeként. Művelték, de nem építették be. Vele és belőle éltek, de nem foglalták el."

"Túl nagy volt a csend és olyan némának tűnt a világ, hogy hegyeztem a fülemet. Észlelni akartam a megszokott hangokat, de nem sikerült. Ez volt az igazi csend. Az összes háttérzaj, amit ismertem, 1763-ban még nem létezett."

Romantika is van a könyvben bőven, persze korának megfelelően ábrázolva, így néha a fejem fogva morgolódtam a szereplők tettein, mondatain, máskor pedig mosolyogva olvastam a szerelemről. A mai világhoz hasonlítva nagyon másképp működött a házasélet is, hiszen meghatározta, ki milyen kasztba tartozik. Egy paraszt nem házasodik nemessel; a férj és feleség nem úgy mutatja ki szerelmét, mint ma, hogy ahol csak éri őket a vágy ölelkeznek, csókolóznak; sőt, a nemeseknél nem is aludtak feltétlen együtt, külön szóbája volt az asszonynak és az úrnak.

"– Tudtad, hogy a Vénusz az egyetlen bolygó, amely nőről kapta a nevét?

Meglepett ezzel az információval.

– Biztosan azért van így, mert férfiak nevezik el őket – válaszoltam.

– Vagy, ha úgy tetszik, akkor a legfényesebb bolygót hasonlították egy nőhöz."

Ez a történelmi romantikus regény teljesen elvarázsolt, izgatottan várom a folytatását, legszívesebben már most folytatnám Anna és Mihály történetét. Katica és István szintén a szívemhez nőttek, és akárcsak őket, a többi szereplőt is megkedveltem.

Remélem a többieknek is annyira tetszeni fog ez a könyv, mint nekem, illetve az előttem olvasóknak. Köszönjük Betti ezt a szper lehetőséget, nagyon jó volt olvasni a könyv lapjain mindenki megjegyzését. Azért belőlem se legyen elegetek, igyekeztem nem túl idegesítő lenni a kommentjeimmel. :)

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra