Igazmondó szigetem

Karády Anna: A füredi lány

Sziasztok!

Tudom, hogy idén eléggé eltűntem eddig bejegyzések terén, de nem sok időm volt olvasni, így nem lett volna miről véleményt formálni. Viszont most itt vagyok, mégpedig egy utazókönyvről szeretnék mesélni nektek. Instagramon kezdeményezte @breathing_of_books Betti, hogy mit szólnánk hozzá, ha elindítaná Karády Anna: A füredi lány című könyvét. Mindenki beleírhatná a kis gondolatait egy-egy részhez, hogy miért tetszett az neki, miért nem. Persze már bólintottam is a dologra, és most ideért hozzám, úgyhogy lássuk, mit gondolok én róla.

Szeretném már az elején kiemelni a belső oldalt, amin valami csodás fotó helyezkedik el. Bevallom jobban tetszik, mint a borító, sőt lehet többen nyúlnának a könyv után, ha meglátnák azt az elején.

Tudni kell rólam, hogy sosem vonzottak a történelemmel kapcsolatos dolgok, mindig is egy mumus tantárgy volt nekem, viszont itt még az a sok adat sem zavart, amit a könyv által kaptunk. Sőt, úgy gondolom, ha így tanultam volna iskolás koromban, lehet még kitűnő is lehettem volna belőle.

Az időutazós történeteket még az Időtlen szerelem trilógia szerettette meg velem, és persze most is úgy éreztem, milyen jó lenne, ha mi is kicsit belecsöppenhetnénk a XVIII. századba, láthatnánk miként éltek akkor, kipróbálni magunkat abban az időben. Hiszen ahogy a könyvben is volt, amit mi megtanultunk a történelem könyvekből, az nem ennyire fekete és fehér. Persze azért előtte egy hátizsákot magamhoz vennék néhány szükséges holmival, nehogy belehaljak valami kórságba az utazás alatt.

"A valóság sokkal árnyaltabb, mint a történelemkönyvekben vázolt tények. Nem mondom azt, hogy a leírtak nem igazak, csak éppen nem teljes az információ. Ott a sötét mellett a napfény is – tudom, mert itt élek, és ebben sütkérezem."

A tájleírások, hogy mennyire más volt akkor a természet tökéletesen elképzelhető volt. Szinte láttam magam előtt azt a rengeteg csillagot, amit említett, azokat a zöld területeket, a Balatont, amikor még nem volt körbeépítve teljesen.

"Az emberek a természetben éltek, annak részeként. Művelték, de nem építették be. Vele és belőle éltek, de nem foglalták el."

"Túl nagy volt a csend és olyan némának tűnt a világ, hogy hegyeztem a fülemet. Észlelni akartam a megszokott hangokat, de nem sikerült. Ez volt az igazi csend. Az összes háttérzaj, amit ismertem, 1763-ban még nem létezett."

Romantika is van a könyvben bőven, persze korának megfelelően ábrázolva, így néha a fejem fogva morgolódtam a szereplők tettein, mondatain, máskor pedig mosolyogva olvastam a szerelemről. A mai világhoz hasonlítva nagyon másképp működött a házasélet is, hiszen meghatározta, ki milyen kasztba tartozik. Egy paraszt nem házasodik nemessel; a férj és feleség nem úgy mutatja ki szerelmét, mint ma, hogy ahol csak éri őket a vágy ölelkeznek, csókolóznak; sőt, a nemeseknél nem is aludtak feltétlen együtt, külön szóbája volt az asszonynak és az úrnak.

"– Tudtad, hogy a Vénusz az egyetlen bolygó, amely nőről kapta a nevét?
Meglepett ezzel az információval.
– Biztosan azért van így, mert férfiak nevezik el őket – válaszoltam.
– Vagy, ha úgy tetszik, akkor a legfényesebb bolygót hasonlították egy nőhöz."

Ez a történelmi romantikus regény teljesen elvarázsolt, izgatottan várom a folytatását, legszívesebben már most folytatnám Anna és Mihály történetét. Katica és István szintén a szívemhez nőttek, és akárcsak őket, a többi szereplőt is megkedveltem.

Remélem a többieknek is annyira tetszeni fog ez a könyv, mint nekem, illetve az előttem olvasóknak. Köszönjük Betti ezt a szper lehetőséget, nagyon jó volt olvasni a könyv lapjain mindenki megjegyzését. Azért belőlem se legyen elegetek, igyekeztem nem túl idegesítő lenni a kommentjeimmel. :)

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Riley Baker: Utóirat: Jobban, mint gondolnád!

Riley Baker: Utóirat: Jobban, mint gondolnád!

Sziasztok!

Újabb megtiszteltetés ért januárban, előolvasója lehettem Riley Baker frissen megjelent zsebkönyvének. Mivel akkor sajnos a laptopommal még gondok voltak, nem tudtam posztolni, de most, hogy végre mindent sikerült letölteni, amire szükségem lehet, ideje visszatérni a blogoláshoz is. Köszönöm szépen a lehetőséget, megint bebizonyítottad miért is lettél egyike a kedvenc íróimnak! ♥

Akik az első részt már olvasták, tudhatják mire számítsanak, így ezt a mondatomat nekik szánom: Überelve lett!

Persze a könyv alaphangulata ugyanaz, hiszen most is van egy problémája Paige-nek, már a könyv elején ezzel kezdődik, hisz a múlt visszaköszön, de mint az első könyvben megszokhattunk, humoros módon sikerül belőle kikeverednie. Ám itt nem áll meg a mutatvány, hiszen egy lakótárssal élni nem egyszerű, mindenkinek lehetnek fura szokásai, melyeket vagy elviselsz, vagy megpróbálod elűzni onnan a másikat.

"– Paige, ugye tudod, hogy nem állhatsz bosszút mindenkin, aki megbánt téged?
– Miért nem?"

És akik több Cory jelenetre vártak, most azonnal vegyék meg a könyvet, hiszen rengeteget szerepel benne. Már az elején kapunk ízelítőt, hogy mit is érez iránta Paige, ám az élet (vagy egy rendőr) közbeszól, így ez a vallomás még várat magára.

"Ha nem siet a hamburgeremmel , az ő kocsiját is ellopom."

Garantált a folyamatos mosoly az arcunkon, miközben haladunk a történettel. Csak gondoljunk az első részre, hogy milyen párbeszédek voltak. Bizony, ezek most is jelen vannak, és már mutatnék is egy példát:

"– Diétázom.
– Akkor mi az ott a tányérodon? – bökött a villájával a jól megpakolt burgerem felé. – Ugye, tudod, hogy azért, mert beleraktak egy félfalatnyi salátalevelet dísznek, még nem lesz diétás?
– Holnap kezdem – néztem rá fintorogva.
– Érthető. Egyetlen diétát sem kezdünk el vasárnap."

A csipkelődések, odaszólások, bölcsességek, szerelem, bosszú mind megtalálhatóak ebben a történetben, kellemes arányban.

Szokásos könnyed, vicces stílusban megírt tsztori ez, melyet lazításként elalvás előtt elolvashatsz, és még másnap is ezen fogsz vigyorogni, ha eszedbe jutnak a párbeszédek, cselekedetek.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ui.: Ne felejtsétek, a borító alatti szövegre kattintva egy puzzle játékot találtok.

Borsa Brown: A szárd szikla

Sziasztok!

Megérkeztem a következő értékeléssel, melyet Borsa Brown: A szárd szikla című könyvéről írtam. De mielőtt belevágnánk, szeretném megköszönni az Álomgyár kiadónak az újabb lehetőséget egy recenzióra! Első könyv az írónőtől nekem – igen, már megint – és most értettem meg, miért szereti mindenki annyira a történeteit.

Vigyázzatok, spoilerekkel találkozhattok, úgyhogy ha még nem olvastad a könyvet, csak saját felelősségre haladj tovább!

Adott nekünk Virginia Angels, aki egy szakításon van túl, mert a barátja megcsalta. Méghozzá a húgával! És mit tesz egy lány, amikor összetörik a szíve, mert a húga ilyet tett vele? Elutazik. És nem is akárhogy! Egy ceruza segítségével választja ki az utazása helyszínét. Így sikerül nekünk is vele és a könyvvel együtt eljussunk Szardíniára.

Szerintem ez elég merész lépés, egyszer szívesen kipróbálnám, hogy csak bökök egyet, és ahova a ceruza mutat, oda utazok el. Ki tudja, hátha nekem is sikerül egy ilyen szuper nyaralást megélnem.

„Na jó, végül is ott egy sziget…
Szardínia.
Pff… Az nem egy hal?”

Nem nagyon volt még lehetőségem eljutni külföldre, ami remélem idővel majd változni fog, így nagyon örültem a sok csodálatos tájleírásnak, mert így a képzeletemre bízhattam mindent, és olyan érzés volt, mintha én is a tengert nézném a kertből, mintha én is érezném a szellőt az arcomon, az illatokat, melyeket magával hoz. Mintha látnám a színeket, ahogy az idővel és napszakkal változik a tenger színe, mintha hallanám én is a szárd beszédet, érezném a kávé illatát.

Elképesztő, hogy itt van egy turisták által ennyire kedvelt sziget, és mégis milyen kevesen beszélik az angol nyelvet. Tényleg olyan ez, mint egy kis közösség, és ha valaki itt boldogulni szeretne, akkor tanulja meg azt a nyelvet, amivel megértik.

„A szél szemből fúj, tengerillata van. Ez a szerelem csókja. Igen. A víz az ölelése, a szél a csókja, a sziklák az ereje…”

Bevallom, amikor Virginia megérkezett a szigetre, és odaért a házhoz, megfordult a fejemben, vajon én mit csinálnék hasonló helyzetben. Hát lehet inkább megfordultam volna, és hazamegyek, de Virginia belevaló csaj, és ha már kifizette a házat, beleszeretett a kilátásba, a Földközibe, akkor nem adja olyan könnyen fel, és mindent megtesz, hogy kényelmesen teljen a három hónapja a szigeten. Persze azért a háztulajdonosnak írni kell, akit viszont nem hat meg ez az egész, és ezzel a stílussal mosolyogva tudott kikergetni a világból. Hiszen be kell vallani, mulatságos mennyire nem érdekli, ahogy a bérlője panaszkodik, de közben meg a bérlő szempontjából bosszantó, hogy ilyen stílusa van.

„S.S. Miután megöltelek, itt áslak el a kertben! Mindennap odahúzok majd egy széket a sírod fölé, ráülök, és nézem a szerelmemet! Mi több! Szeretkezem majd vele a sírod fölött!”

Megismerhettük a regényből Gianlucát is, aki a szomszéd fiú. Szimpatikus karaktere volt a könyvnek ő és a családja is. Általa ismerhette meg Virginia, így pedig mi is a szigetet, a tengerpartokat, a kávét. Egy igazi barátságos, segítőkész szomszéd, amilyet mindenkinek csak kívánni tudok. És milyen jó, hogy nem a tipikus szomszédfiú történet lett ebből a könyvből, hogy közöttük tényleg csak barátság alakult ki, egyik fél sem kezdett többet érezni. Helyette annál több kalandot kaptunk.

„Nincs az az isten, amiért én fölmászok egy sziklára és a mélybe vetem magam. Vannak dolgok, amiket bátor tettnek vélek, de van, amit a sors kihívásának magunk ellen. Például a szikláról beugrani a vízbe, mert valaki fuldoklik, az bátor tett. De csak szórakozásból, hogy az adrenalin csúcsra járjon bennünk, csupán vakmerőség és kacérkodás a végzettel.”

Amikor végre közelebbről is megismerhetjük S.S.-t, még akkor sem sikerül igazán megismerjük, hiszen nem nyit túlságosan, így leginkább csak a külsejét tudjuk elképzelni. Persze már sejthető, hogy kicsoda is, gondoljunk csak a válaszaira, miután Virginia bemutatkozott neki, vagy akármikor, ha találkoztak. A közös kirándulások, az új élmények, az igazi szárd élet bemutatása, hogy milyen egy szárd ember, hogy milyen egy ünnep náluk, milyen természeti kincsek, védett állatok élnek feléjük, ezek megismerése mind neki köszönhető, minden ő mutatja meg Virginiának. Megtudhatjuk végre a Szikla nevét is, és ha ez még mindig nem lenne elég, egy elég merész házassági ajánlat tanúi is lehetünk. Bevallom, elsőre furcsának találtam a kapcsolatukat, gyorsnak éreztem, de végül belegondolva mennyi inger érte őket egymással szemben, igenis lehetséges ez, hogy kialakuljon.

„Miért lázad az ellen, hogy új élményeket szerezzen, nevessen, sírjon, boldog, vagy éppen szomorú legyen? Egy ember semmit, de semmit sem zárhat ki az életéből. A születéstől a halálig, a szép dolgoktól a borzalmakig, minden ennek a világnak a része.”

Virginia egy merész, bevállalós főszereplője a könyvnek, még ha néha kicsit túl is gondolja a dolgokat, végül mindig mindenbe belevág, kipróbál mindent, és megéli az igazi szardíniai életet – bár néha a wc-n köt ki utána -, míg a szívét végül nem engedi a sziget. A könyv elolvasása után én is pont így érzem magam, hogy nem enged ez a táj, ezek az emberek, és szeretnék most én is ott lenni, hogy végigjárhassam ugyanazokat az útvonalakat, átélhessem ugyanezeket az élményeket, és szerelembe essek én is a tengerrel, a szigettel, az emberekkel.

Most, hogy szinte már az egész könyvet el is meséltem, mit szólnátok egy kis kvízhez? A bejegyzés alján meg is találjátok, töltsétek ki, lássuk mennyire emlékeztem még a könyvre!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

K. M. Holmes: Miénk a pillanat

Sziasztok!

Mára K. M. Holmes könyvével érkeztem megint, méghozzá a frissen megjelent Miénk a pillanattal. Előljáróban szeretném kicsit kiemelni az online könyvbemutatót. Anne L. Green egyik könyvénél, az Elfojtott indulatoknál már volt szerencsém ilyenen részt venni, és akkor is nagyon tetszett, így mindenképpen szerettem volna most is nézni. Tudom, hogy az írók, kiadók jobban örülnének, ha lehetne rendes személyes bemutatót tartani, de szerintem nem vagyok azzal a véleményemmel egyedül, hogy a vidékieknek bizony ez a megoldás a szimpatikusabb. El kell mondjam, hatalmas élmény volt, nagyon élveztem. Szuper volt, hogy mentek a párbeszédek a komment szekcióban, miközben az írónőtől kérdeztünk, vagy csak elmélyülten hallgattuk, miket mesél a könyv keletkezéséről, esetleg az írási szokásairól. Úgyhogy drága Miss Holmes, köszönöm szépen ezt az élményt, és várom a következő bejelentkezést.

A kiadó felé pedig ötletként üzenném, hogy fontolják meg az élő közvetítéseket, hogy a vidékiek is „jelen lehessenek” a könyvbemutatókon.

Most pedig térjünk is át a könyvre. Adott Nathan, aki az előző könyvből már ismerős lehet, mint Miguel öccse, és hősnőnk Helena, aki pedig Camie barátnője. A történetüket bár a jelenben olvashatjuk, hamar kiderül, hogy két éve már találkoztak, és innentől mindig kapunk egy kis visszatekintést is, hogy lássuk miként alakult az a találkozásuk. Nekem nagyon tetszett ez, hogy nem egyszerre elképzeljük, és már ugrunk is tovább, hanem fejezetről fejezetre bontakozott ki annak a napnak a története is.

„Szomorúen bólogattam. Igen, az ember valójában sosem tud elszakadni a múltjától. Bármennyire is fájó, bármennyire is sebző, mégis megőrizzük az emlékét.”

Az előző könyvben nem tudott annyira megfogni Nathan karaktere, az ügyeletes nőfaló, de ezen most sikerült fordítani. Bár továbbra is Miguel a szerelem, azért Nathant sem dobnám ki, ha becsöngetne. Ebben a könyvben sikerült megismerjük az érzelmesebb oldalát is, és hogy milyen az, amikor a magáénak szeretne tudni valakit. Hogy miként küzd a szerelemért, és válik szoknyapecérből igazi társsá.

„Kitartó egy istencsapása vagyok, na!”

Helena karaktere szimpatikus volt nekem, az írónő nagyon jól eltalálja, mennyire legyen valaki hisztis, belevaló, rátermett, gyengéd. Annak ellenére, hogy az élete épp romokban, még az utolsó fillérjeiből is megpróbál talpra állni, és keresi magának a lehetőséget, miként lehetséges ez, majd kihasználja az eredményét a próbálkozásának.

„- Két napja vagyok itt és az életem kész káosz. Már előre félek a folytatástól.”

Ami különösen megtetszett a könyvben, az a zongora iránti szenvedélye a főszereplőnek. Kiskoromban mindig is szerettem volna megtanulni zongorázni, de csak a kis szintetizátorunkon gyakorolgattam, így különösen közel került a szívemhez a történet. Örültem neki, hogy sokszor volt a játékon a hangsúly, hogy mit játszik, hogyan játszik, milyen érzéseket vált ki belőle már csak a látványa is.

„- Nem a kotta fogja megszólítani a művet – magyarázta. – És nem is a billentyűk. Az érzések irányítják a mozdulatokat és visznek téged a zene birodalmába, hogy azt a saját tudásod szerint prezentálhasd. Ez a művészet. A többi csak gyakorlatias, betanult rendszer.”

Miguel és Camie életét is tovább követhettük kicsit a regénynek köszönhetően, hisz a baráti és testvéri viszony miatt többször olvashattunk róluk is. Így akik megszerették őket, akárcsak én, nem kell még elengedjék a kezüket, velünk maradtak most is. Mellettük pedig egy másik mellékszereplőt is sikerült megkedveljek, aki pedig nem más, mint Mason. Szívesen olvasnék még róla is egy kicsit többet. (Khm, drága Miss Holmes, nem fontolgatja esetleg még egy történet megírását?)

„- Megduglak a zongoráján – mondta, de Mason fenyegetően ránk förmedt.
- Hallottam, basszátok meg! – Érezhetően kiakadt, és a féltett kincsére nézett, majd vissza ránk. – Ahhoz senki sem érhet hozzá!
Nathannel hangosan felnevettünk.
- Gyere… - szagolt mélyen a hajamba, amint megölelt. – Hagyjuk itt ezt a sóher faszt.
- Ezt is hallottam!
- És ezt látod? – emelte fel a középső ujját, ahogy kifelé sétáltunk a bárból.
- Hé, szépfiú! – kiáltott Mason utánunk, mire Nathan kissé felé fordult. – Ilyet itt ne mutogass! – nevetett, és széttárta a kezét. – Lesz rá jelentkező bőven – utalt arra, hogy az előbb Nathan finoman azt üzente neki, hogy kapja be.”

Ahogy a könyv fülszövegében is szerepel, ez a könyv nekem egy bűvölet volt zongoraszóra. A szívedbe lopja magát, elvisz egy körre a Bugattiján, és nem ereszt. Arra született, hogy megszeresd, és együtt éld át a történetét a szereplőkkel.

„A zongora a legteljesebb összhangban van a kézzel. Az ujjvégek lebegnek a billentyűk felett, mégis megtartjuk a kéz súlyát; teljesen önállóak és mozgékonyak tudnak maradni. Csak engedd meg nekik, hogy tegyék, amire születtek.”

Ugye tudjátok a dolgotok, ha a puzzlet szeretnétek kirakni? Csak katt a borító alatti szövegre.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

K. M. Holmes: Tiéd a főszerep

Sziasztok!

Megint csak egy magyar író könyvéről hoztam értékelést nektek. K. M. Holmes első könyvét sikerült elolvassam. (Amit egy nyereményjátékon nyertem, de bevallom olyan türelmetlen voltam, míg ideér, hogy közben már lekalózkodtam. Úgyhogy biztosan újraolvasós lesz, csak hogy a dedikált könyvjelzőmmel is elolvassam.)

Elég jól sikerült a múlt nap a munka, ugyanis vendéget "kellett" játszanom, ami annyit jelentett, hogy a telefont előkaptam, és kerestem egy könyvet, hogy mit olvassak.Végül a Tiéd a főszerepre esett a választásom, így három órán keresztül hol olvastam, hol a vendégekkel beszélgettem. Utána már a főnököm is úgy jött hozzám, hogy "Na sikerült kiolvasni egy könyvet?". Igen, most kezdtem ott dolgozni, de már tudják mekkora könyvmoly vagyok. Annak ellenére, hogy pénteken nem dolgoztam, csak este folytattam az olvasást, és végül a 'csak még egy fejezet majd alszom' azzal végződött, hogy befejeztem a könyvet éjjel, pedig másnap hajnali ébresztő, éljen a szombati ledolgozás. Ezzel igazából csak arra szeretnék utalni, milyen jó is volt!

És akkor most, hogy ezzel a teljesen felesleges dologgal lefárasztottalak titeket, jöhet a véleményem?

Elsőként a borító fogott meg, nagyon tetszett ez a csillagos megoldás, aztán mikor azzal is szembesültem, hogy kinyitom és mögötte ott a rendes kép, mert a csillag csak kivágás, már tudtam, hogy csak emiatt is kell a könyv. Aztán egyre többször jött velem szembe, jobbnál jobb értékelésekkel, így már borítékolva volt, hogy nekem bizony lesz egy példányom, ha törik, ha szakad.

Nem igazán szeretek úgy olvasni egy regényt, ha túl sok inger ér vele kapcsolatban, mert akkor hatalmas elvárásokkal állok neki, és félek, hogy csalódok benne, de mivel itt előbb akartam a könyvet, mint hogy a vélemények jöttek volna, így igyekeztem kizárni mindent, nehogy befolyásoljanak. És milyen jól tettem, hogy elolvastam! Imádtam!

Nagyon szuper első könyv lett az írónőtől, elképzelni sem tudom, hova fog majd még idővel fejlődni az írása, ahogy jönnek majd ki a könyvei. Mert egy biztos, nekem az összes kell majd!

Camie egy nagyon szimpatikus lány volt nekem, tetszett, hogy elhivatott a munkája iránt, és nem a siker hajtja, szívesen bújik meg a háttérben. El tudtam képzelni, mennyire parázott a vörös szőnyegtől, biztosan én is csak átrohannék rajta. Aztán összejön Damiennel, a helyes filmsztárral, aki elsőre nagyon szimpatikus volt, majd egy pohár vízben meg tudtam volna fojtani, amiért se szó, se beszéd lelépett, hiába értettem, hogy miért tette. De akkor jött Miguel, a gonosz főnök, mégis csupaszív pasi. Csak ezt persze nem mutatja ki akárkinek. És éppen ettől volt szép az ő szerelmük, hogy annak ellenére másoknak milyennek mutatja magát, Camiet mégis nagyon szereti, és képes lenne érte bármit megtenni.

"Mert ott van a szív is, ugye. Átkozott egy szerv, az már biztos. Képes érezni és képes szeretni. Valami csoda folytán elérkezett az idő, hogy az én mellkasomat is szétfeszítse ez az érzés. Borzalmas. És elképesztően felemelő is egyszerre."

Mikor Damien újra színre lépett, nem tudtam volna megmondani, kinek szurkolok jobban, de persze mégis örültem a főhősnőnk választásának. Azt hiszem, így illenek inkább össze, és majd kíváncsi leszek, milyen sorsot szánt az írónő a mi Damienünkek.

"Az ilyen szívtiprók nem változnak meg. Kidobják a szívedet a használt kotonjukkal együtt a kukába."

Szerepet kap a regényben Camie legjobb barátnője is, Amy. Szimpatikus csaj volt, bírtam a szövegét, és hogy segít, támogatja, ott van a barátnője mellett, ha szüksége van rá. Kisírhatja a vállán magát, majd segít neki újra talpra állni, ha már készen áll rá. Mindenkinek ilyen jó barátnőt kívánnék, és szívesen olvasnék róla is egy külön könyvet, hogy jobban is megismerhessük. (Főleg azok után, ahogy a novella véget ért.)

"- Amy, itt nincs semmi, ami mögé el tudnék rejtőzni előle... És az az igazság, hogy már nem is akarok.
Csend lett a vonal másik végén.
- Valami van ezzel a szar vonallal, nem értettelek jól. Nem beszélhetsz ekkora ostobaságokat.
- Meg kell tennem, Amy.
- Semmit sem kell megtenned! - förmedt rám, majd nyugodtabb hangon visszakérdezett: - Mit értesz azon, hogy meg kell tenned? Mert ha gyilkosságra készülsz, én pártolom! Benne vagyok. Öt perc alatt ott vagyok, és segítek elásni a holttestét."

Ez a regény megnevettet, összetöri a szíved, majd megragasztja, és csodaszép happy enddel zárja a történetet. Hol a mosoly játszik az arcodon, míg máskor a könnyeid folynak, és csak szurkolsz, hogy minden jó legyen!

Azt hiszem kijelenthetjük, hogy erős kezdés volt első könyvnek, és sokaknak lesz kedvence a sorozat, köztük nekem is. Bátran ajánlom minden romantika, erotikus regény rajongónak, akik szeretnének belesni kicsit a színfalak mögé, miképp is épül fel egy film forgatókönyve, mennyi munka van vele. Sétálj te is végig a szereplőkkel a vörös szőnyegen, és élvezd minden sorát!

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra