Jay McLean: Coast - Gurulás

Adatok:
Kiadó: Könyvmolyképző
ISBN: 9789634570516
Oldalszám: 392 oldal

Fülszöveg:

Egy sorsfordító nyár és egy fiú. A fiú.

A fiú, akitől biztonságot kaptam, és aki megdobogtatta a szívemet a mosolyával. És aki a fiára is ugyanígy mosolygott.

Csókolóztunk a teraszlépcsőn, nevettünk, szerettünk – mélyen, teljes lelkünkből, őrülten. A szerelem azonban félre is vezethet, mert nem egyéb, mint egy láthatatlan, elszálló pillanat. Valahol a hamis imádat és a vegytiszta gyűlölet között ébredő törékeny kívánság, egyetlen óhajtás, azokban, akik hiányolják, vágynak rá, akik nem is számítanak rá. A szerelem kérlelhetetlen, még akkor is, amikor már gyűlöletté, megvetéssé vagy fájdalommá vált. Azt mondják, a szerelem gyógyít, de meg is törhet. Nekem elhihetitek. Én tudom.

Mert én Becca Owens vagyok, egy megtört lány.

Ő pedig Josh Warden, a fiú, aki összetört engem.

Lélekkel és okosan megírt, több érzékeny témát

körüljáró kötet, ami maradandó élményt nyújt.

Mélyedj el benne!

Sziasztok!

Amikor kézbe vettem Coast – Gurulás-t, az első gondolatom az volt, hogy mennyire egyszerre szép és kíméletlen ez a történet. Jay McLean regénye nem egy könnyű, romantikus léghajó-románc; sokkal inkább egy olyan érzelmi hullámvasút, ami után nem igazán vagy ugyanaz az olvasó, aki belekezdett.

A történetet Becca Owens narrációján keresztül ismerjük meg. Egy lány, aki azt hitte, a szerelem biztonság és otthon lesz számára. És ott van Josh Warden: a fiú, akinek a mosolya nemcsak Becca szívét dobogtatja meg, hanem egy kisfiú szívét is.

A regény kezdete maga a vágyakozás és a fellobbanó szenvedély képe: teraszlépcsőkön csókok, nevetések, szeretés „mélyen, teljes lelkünkből, őrülten”, és mégis, McLean nem idealizál. A szerelem, ahogy a könyv mondja, lehet láthatatlan, elszálló pillanat, ami egyszerre ad és elvesz, és ami néha törékeny kívánságok gyűrűjében ragadja az embert.

Ez nem az a YA-sztori, ahol minden fájdalom egy dallal távozik a naplementében. A regény nyersen beszél arról, hogyan tud a szerelem gyógyítani és megsérteni, mikor lesz rajongásból megvetés, mikor marad a fájdalom ahelyett, hogy új reményt találna az ember.

Becca története nemcsak egy szerelmi kapcsolat, sokkal több annál: önmagunk feltárása, a sebezhetőség és a remény újradefiniálása. Amikor végigkövetjük, hogyan rakja össze magát újra egy megtört lány.

"Könnyű túl gyors következtetéseket levonni, hagyni, hogy a legrosszabb félelmeink legyenek rajtunk úrrá, logikus gondolkodásra képtelenül…"

McLean szövege nem csupán egy romantikus regény: érzékenyen, de okosan járja körül azt is, hogy mit jelent felnőttként szeretni és veszíteni. A könyv hangulata egyszerre romantikus és fájdalmasan realistán őszinte, olyan olvasmány, aminek nem csak a története ragad magával, hanem érzelmi mélysége is (amitől még hetek múlva is visszagondolsz rá).

"Biztosan tudtam, hogy az élet sokkal többet adhat, mint amit behunyt szemünk és elzárt gondolataink mögül látni akarunk."

Ajánlom azoknak, akik szeretik az érzelmek őszinte, néha kemény ábrázolását, akik nem riadnak vissza egy olyan szerelemtörténettől, ami nem ragyog, hanem világít — még ha néha vakítóan is.

Itt a szerelem néha fáj, és nem bújik el a sötét oldalak elől.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Colleen Hoover vs. kötelező olvasmányok

Sziasztok Könyvmolyok!

Kinek mi a véleménye a könyvek befóliázásáról a boltok polcain?

Nos, tudom, érdekes kérdés lehet ez egy CoHo könyveit tartalmazó kép alatt, de mindjárt megértitek a miértjét. Egyik nap arról olvastam az interneten, hogy egyre több fiatal olvas a Booktok és a Bookstagram miatt, ajánlják egymásnak a könyveket, biztatják egymást, hogy olvassanak még többet, hisz mennyi szuper könyv van. Büszke is voltam rá, hogy igen, nekem is van Bookstám, és örültem hogy végre itthon is nagyobb figyelmet kaphat a közösségünk. Aztán tegnap @egykonyvmanoelmenyei küldött egy linket, amin mindketten megbotránkoztunk. Ugyanez az oldal, mely az előbbi cikket tette közzé az olvasásról, utána arról írt, hogy mennyire szomorú, hogy ezek a tiktok és instagram oldalak istenítik Colleen Hoover írásait, pedig azokat is csomagolni kellene, akárcsak az lmbtq könyveket, hiszen családon belüli erőszakot dolgoznak fel, méghozzá romantikus köntösben megjelenítve. Persze minden regényéből kiemeltek egy mondatot, ami a környezete nélkül durva, és ha csak ennyit látnánk a könyvből, nem biztos, hogy kézbe vennénk. De épp ezért fontos a szövegkörnyezet!

Kérdezem én, ha ezeket ennyire elítélik, akkor a kötelező olvasmányokat miért nem?

A cikkben azt említik, hogy nem jó példát mutat CoHo regénye, a Velünk véget ér, mert egy Young Adult nem fogja tudni, hogy ez rossz példa, és ebből ki kellene lépni. Nos... nem ma olvastam már én sem a könyvet, és direkt visszakerestem egy régebbi posztomat, aminek a végén épp azt hoztam ki az egészből, hogy ott a tanulsága annak a könyvnek: Van kiút! Ha megteszed az első lépést, onnantól már sokkal könnyebb lesz. És ha ebben élsz, ha ilyen a kapcsolatod, akkor ráébreszt, hogy igenis tedd meg!

Ezzel szemben, hozzuk fel példának Kosztolányi Dezső: Édes Anna című művét. Spoiler, Anna mindenkit megöl a regény végén, mert bántalmazzák, sértve érzi magát, hogy kihasználták. Középiskolások elé akkor tegyük ezt példának, hogy gyilkolni jó, és ha kihasználnak azt így reagálják le? Végülis ez is családon belüli erőszak, hiszen velük élt, ott evett, ott aludt, mindent tudtak egymásról. Normális az, hogy ha terhes leszel, az apa nem vállalja a gyerekét, sőt még meg is szégyenítenek egy abortusszal? Azt megfilmesítették, a fiatalok szeme elé tárták, ha szeretnek olvasni, ha nem, akkor is ott volt a médiában, ott volt előttük. “Anna nemcsak fizikai valójában éli át a poklot. Érett nőként átéli, hogy szerelme semmibe vette őt, hogy anyaként elveszti a gyermekéhez való jogát. A gyermekszülés szentsége és öröme helyett a fizikai betegség és rosszullét minden szégyenét és poklát kell átélnie. Kosztolányi nem írja le, hogy miért ölt Anna. De a pokol fájdalmait átélő Anna szemszögéből láthatóvá válik.” - idézet a könyv összefoglalójából. Szóval akkor ha épp a poklok poklát élem át, mert nem úgy jött ki egy munkanap, beszólt valaki, mert nem léptem félre, hogy tolakodhasson a boltban, akkor nyugodtan ölhetek, ha utána feljelentem magam?

Vagy másik példa, a Rómeó és Júlia. Az öngyilkosság egy szerelmi bánat miatt megfelelő lépésnek számít? Mindenkinek volt első szerelme, tudjuk milyen elsöprő érzés tud lenni, és mennyire össze lehet törni amikor vége. Akkor most mindenki ölje meg magát miatta?

Ami még igazán nagy megbotránkozásra adott okot, hogy a Velünk véget ér meg lesz filmesítve. Nos, a Rómeó és Júlia pedig színdarabként van állandóan a nézők előtt. Akkor mitől lesz más egy film, mint egy színdarab? Szerintem igenis jó, ha a fiatalok olvasnak róla, hogy létezik ilyen, és nem fogják feltétlenül példának tekinteni. Mert ha így lenne, mindent tiltsunk be, amiben erőszak, csúnya beszéd, nem megfelelő pár, nem megfelelő viselkedési forma van. Akkor senki ne olvasson, ne nézzen filmet, ne nézzen sorozatot, sőt ki se mozduljunk otthonról. Sokkal értelmesebbek azok a fiatalok, akik olvasnak, mint ahogy azt a közhiedelem gondolja. Nem kell attól félteni őket, hogy miket vesznek a kezükbe, hiszen úgyis csak azt fogják elolvasni, ami érdekli is őket. Mindenki le fogja vonni a tanulságot belőle, ráadásul ha instagramról, vagy tiktokról látták a regényt, akkor valószínüleg vélemény is társul mellé, amit elolvastak, így láthatták, hogy nem jó egy bántalmazó kapcsolat, és nem fogják példának tekinteni. Sokkal inkább látom úgy, hogy tanulság lesz számukra, levonják belőle, hogy lépni kell, mert egy jobb társra találhatnak, aki majd megbecsüli őket. Épp erre lesz jó a film, hogy aki nem olvas, az is lássa, igen, van kiút, tehetsz ellene, hogy később jobb élet várjon rád!

Hova tart a világ? Lassan minden regény fóliázva lesz csak kapható? Vagy innentől nem nézhetünk filmeket, sorozatokat, mert “jajj van benne egy lmbtq szereplő”, esetleg olyan témát dolgoz fel, amit az állam nem szeretne a szemünk elé tárni? 

Régen nagy divatja volt a zugkocsmáknak az alkoholtilalom idején, hát lehet, hogy innentől majd a könyvesboltokkal fog ugyanez történni. Ha szeretnénk beleolvasni egy-egy regénybe, vagy szeretnénk egyáltalán venni ilyet, ahhoz egy jelszó bemondásával juthatunk az épület alá, vagy csak a hátsó részbe, ahol a zugkönyvtárak lesznek találhatók. Ott nem lesz semmi tabu, nem lesz fólia.

Már csak abban bízzunk, hogy nem lesz könyvégetés, ha már ezekkel a szabályokkal egyre jobban kiszorítják az olvasás szabadságát az országból, és azt szeretnék, hogy egy szemellenzőn át nézzünk a világra.

Meséljétek el, nektek mi a véleményetek az egészről?

Karády Anna: A füredi földesúr

Adatok:
Kiadó: Álomgyár
ISBN: 9789635700752
Oldalszám: 448 oldal

Fülszöveg:

Te meddig mennél el, hogy megvédd azt, akit a legjobban szeretsz?
257 éves szerelem…
1764, Füred.
Azt mondják, léteznek sorsfordító találkozások: Anna, a nincstelen fiatalasszony felforgatja a gazdag, kálvinista nemesi família életét kevesebb mint fél esztendő alatt. A füredi földesúr – Oroszy Mihály – katolikus hitre tér és megházasodik. Elvégre a szerelem mindent legyőz…
A mesékben a szerelmespár boldogan él, míg meg nem hal; de az élet nem tündérmese…
Könnyek és viharok nélkül nincs házasság; a hitvesi ágy – különösen egy földesúré – nem csak mámort tartogat.
A zárt ajtók titkot őriznek – nem is akármekkorát –, hiszen Anna a XX. században született.
Boszorkány vagy időutazó?
Házasságukban világok ütköznek, szerelmük fájdalmas áldozatokat követel. Vajon létezik-e jövő azok számára, akiket az idő szétválaszt? A végzet jéghideg közönnyel rövidre szabta közös életüket, a földesúr azonban nem nyugszik bele a sors ítéletébe, más utat választ.
Karády Anna új regényében, amely A füredi lány önálló kötetként is olvasható folytatása, bepillantást nyerhetünk a XVIII. századi nemesek kiváltságos világába, a szemünk előtt elevenedik meg egy földesúr hétköznapi élete és egy nem hétköznapi szerelem megrendítő története.

Sziasztok!

Emlékeztek még, hogy tavaly nálam járt Karády Anna: A füredi lány című könyve, méghozzá utazókönyvként. Mivel azt nagyon szerettem, nem volt kérdés, hogy a folytatást is el szeretném olvasni. Volt nálunk író olvasó találkozó, ahol beszereztem az első és a második részt is, hogy saját példányként is meglegyen mindegyik, és volt szerencsém Annával is találkozni, aki egy nagyon cuki író, rengeteget beszélgettünk, fotózkodtunk, dedikálta mindenünket. Megbeszéltük a könyveit, beszélgettünk füredről, hogy mi köti oda, miért éppen erről írt, illetve kiderült, hogy ide is kötik emlékek, a mi városunkba, úgyhogy reméljük többször is meglátogat minket akár csak egy kávéra, ha erre jár. Nem szeretném tovább húzni a szót, vágjunk is bele az értékelésbe.

Szerelem, időutazás, múlt. Mindez egy könyvben. Már az előző részben megtapasztalhattuk, milyen az, ha valaki a múltban köt ki egy véletlennek köszönhetően, hogy ott mik a szokások, hogyan is éltek akkor. A folytatás pedig kiegészíti mindazzal, hogy ezt házasként milyen is megélni. Miként voltak akkor a különböző nemek feladatai, hogy míg a férfinak mindent lehetett, a nőket miként korlátozták. Láthatjuk, hogyan bírkózik meg ezzel az egésszel Anna, a 21. századi megvilágosult nő, vagy épp miként lázad ellene. És mi történik akkor, ha olyan betegséged lesz, amit még abban a korban nem tudnak kezelni?! El tudod fogadni a halált, vagy megpróbálsz visszajutni a jelenbe?

Vagy mondjam inkább jövőnek?! Hiszen már teljesen elfogadtad, hogy a 18. században vagy, nem igaz? Legalábbis Anna biztosan így tett. Neked is menne ugyanez? Vagy inkább visszavágynál a mai világba, a sok elektronikával körbevéve, amikor már nem lovaskocsival kell utazni, hanem ott a sok tömegközlekedés és az autók, ahol bár mindent meggyógyítanak, de sokkal több is a betegség a rengeteg inger miatt?

"A könyveket lapozgattuk. A lord angol nyelvű Bibliát is küldött, továbbá kortársakat, 1760-as évekbeli kiadásokat, ami persze Mihályt annyira nem nyűgözte le, engem viszont annál inkább. Megremegett a lábam, amikor Daniel Defoe Robinson Crusoe-ját a kezembe fogtam.

– Hallottál Jonathan Swiftről? – kérdezte Mihály, és egykedvűen forgatta a Gulliver utazásait.

– Igen – mosolyogtam. – Egy különleges utazás története. Szeretni fogja."

Akik már olvasták a könyvet, biztosan értik, miért is tettem fel ezt a kérdést, hiszen egy biztos, amikor azt hiszed már mindent tudsz, és biztos vagy a folytatásban, akkor jön egy nagy csavar. Miként vészeled át a gyászt, miként éled meg, hogy elválasztanak attól, akit a legjobban szeretsz? Mi van akkor, ha azt hitted vágysz valamire, de végül mégis csak visszakívánkozol oda, ahol addig voltál?

Szerelem, időutazás, múlt. Minden, amitől ez a könyv annyira szuper olvasmány! Mint már egy korábbi értékelésemben említettem, sosem szerettem a történelmi regényeket, és nem is értem miért gondoltam ezt, hiszen megint csak megcáfolni látszik ez a kijelentésem, mert Karády Anna története újfent ráébresztett, én bizony szeretem a régi időket, és szívesen kipróbálnám milyen volt akkor élni. Persze nekem a kedvencem a habos babos ruhákkal teli bálok lennének, de azért egy igazi csontig hatoló hidegben sétálni a hóban is jó lenne egyszer, hiszen ma már csak hideg van, de a havat nem élvezhetjük.

Ami számomra különösen szerethetővé tette A füredi földesurat, az az, hogy nem akar többnek látszani, mint ami, mégis sokkal többet ad. Nem tolja az arcunkba a történelmi hátteret, nem fullad bele leírásokba, mégis pontosan érezni lehet a korszak súlyát, szagát, szabályait. Olyan ez, mintha nem egy poros történelemkönyvet lapozgatnánk, hanem tényleg ott állnánk a szereplők mellett: kicsit idegenként, kicsit mégis otthon.

A karakterek fejlődése külön említést érdemel. Anna nem válik hirtelen „tökéletes történelmi hősnővé”, nem simul bele azonnal a kor elvárásaiba, hanem pontosan annyira vívódik, amennyire egy mai nő vívódna. És ettől lesz hiteles. Ettől lesz emberi. Nem idealizált, nem eszményi, hanem valóságos. Hibákkal, félelmekkel, kérdésekkel. Olyan kérdésekkel, amiket olvasóként mi magunk is feltennénk.

Nagyon szerettem azt is, hogy a könyv nem csak a szerelemre épít, bár kétségkívül az adja a szívét. Mellette ott van a veszteség, az alkalmazkodás, az elengedés és az újradefiniálás kérdése. Ki vagyok én ebben a világban? Mi marad belőlem, ha mindent elvesznek, amit ismertem? És mi történik akkor, ha már nem tudom egyértelműen megmondani, hol is van az otthonom?

Karády Anna stílusa könnyed, mégis érzelmileg erős. Nem akar könnyeket kicsikarni, mégis képes arra, hogy összeszoruljon a torkod egy-egy jelenetnél. Nem hatásvadász, inkább csendesen hat. Olyan módon, amikor leteszed a könyvet, és csak ülsz egy kicsit, mert kell pár perc, mire visszarázódsz a jelenbe.

"A történelem nem pont azért ismétli önmagát és hibáit, mert tanulságait előbb vagy utóbb, de elfelejtjük?"

És talán pont ezért működik akkor is, ha valaki – hozzám hasonlóan azt hiszi – nem rajong a történelmi regényekért. Mert ez nem a múlt dicsőítéséről szól, hanem arról, hogy mit jelent embernek lenni bármelyik korban. Hogy a döntéseink, a szerelmünk, a fájdalmunk kortól függetlenül ugyanazokból az érzésekből táplálkoznak.

Összességében A füredi földesúr számomra egy meglepően mély, érzelmes és szerethető folytatás lett, ami újra bebizonyította: nem a műfajt nem szeretem, csak nem mindegy, ki mesél. És Karády Anna mesélni nagyon tud.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Ruby Saw: A rezervátum titka

Sziasztok!

Az a hatalmas megtiszteltetés ért, hogy Ruby Saw nemsokára megjelenő könyvének az előolvasója lehettem, és ez még nem minden. Nézzétek meg egy kicsit jobban a borítót.

Bizony, ott díszeleg az elején a véleményem! Viszont ha egy kicsit jobban is kíváncsiak vagytok rá, csak olvassátok tovább.

Köszönöm szépen a drága írónőnek, hogy újabb történetét ismerhettem meg!

Érzelemdús, magával ragadó, fordulatos történet a már jól megszokott stílusban. Imádtam!

Ahogy a fülszövegből is megtudhatjuk, Flowernek haza kell mennie öt év után a családjához, hogy beteg édesanyja mellett lehessen. Ennek következtében a témát tekintve szomorúan indul a könyv. Valószínű ez volt az oka, hogy napokig olvastam az elejét (illetve, hogy időm sem nagyon volt), mert nemrég mi is átéltük ezt. Azonban nagyon megfogott, ahogy gondolkodnak a halálról, hogy miként kezelik. Segített nekem is, hogy kicsit átértékeljem a dolgokat. Hoznék is ezzel kapcsolatban egy idézetet:

„A gyász nem arra való, hogy reggeltől napestig itassuk az egereket, hanem arra, hogy emléket építsünk magunkban a szeretett személynek.”

Mint említettem, nehezen indult az olvasás, viszont utána teljesen beszippantott. Fél nap alatt ’daráltam le’ a könyvet, mert a már jól megszokott Ruby Saw stílus megint jelen volt.

Azután, hogy főszereplőnk hazaért, elkerülhetetlen, hogy ne találkozzon a régi barátaival, akikkel ennyi idő után is kiállnak egymás mellett, számíthatnak a másikra, összetartanak. Megismerjük általuk az indián kultúrát, életszemléletet.

„Van egy ősi indián mondás: mindennek van árnyoldala, de ha van nálad festék, akkor olyan színűre színezheted, amilyenre csak akarod.”

Azonban ebbe az indián életbe közbe szól egy titok. Miért tűnnek el lányok a rezervátumból? És mit tudnak erről az öregek?

Miután exférje testvére is eltűnik, a négy barát (Raven, Flower, Gabriel és Ralph) összefog, hogy megkeressék, és hazahozzák. Ez azonban lerántja a leplet a titkokról, és összeérnek olyan szálak is, amikre lehet, elsőként nem is számítanánk. Engem legalábbis teljesen letaglózott, hogy ki áll az egész mögött. Értelmet nyer teljes egészében, miért is ez az Álomfogó sorozat második része.

Ebben a könyvben is megjelenik a romantika. Gabe, akinek nagyon szurkoltam, hisz látszott odavan Flowerért már régóta, és Ralph, az exférj, akinek pedig azért szurkoltam, mert látszik mennyire megváltozott. De vajon melyik férfi hódította meg a nő szívét?

„A csók kifejezőeszköz, szerelmet fejezünk ki általa, azt, amit nem tudunk szavakba önteni.”

Amikor összetörne a könyv, akkor fogsz mosolyogni, majd mielőtt már túl boldog lennél, az állad koppan a földön. Teljesen egyensúlyban van minden, ami egy jó sztorihoz kell. Izgalmas, fordulatos, érzelemdús. Ha az Inferno tetszett, ezt se hagyd ki. Akár csak amiatt is érdemes olvasnod, hogy megtudd, miként él most Raven, de hidd el, a végén úgy fogod becsukni: igen, ezt a történetet is imádom!

Megjegyzés: Nagyon tetszett, ahogy megemlíti a már megjelent könyveit is, anélkül, hogy erőltetett reklámként szerepelnének. Ha eddig nem olvastam volna őket, most biztosan felkutatnám miről is van szó.

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra

Karády Anna: A füredi lány

Sziasztok!

Tudom, hogy idén eléggé eltűntem eddig bejegyzések terén, de nem sok időm volt olvasni, így nem lett volna miről véleményt formálni. Viszont most itt vagyok, mégpedig egy utazókönyvről szeretnék mesélni nektek. Instagramon kezdeményezte @breathing_of_books Betti, hogy mit szólnánk hozzá, ha elindítaná Karády Anna: A füredi lány című könyvét. Mindenki beleírhatná a kis gondolatait egy-egy részhez, hogy miért tetszett az neki, miért nem. Persze már bólintottam is a dologra, és most ideért hozzám, úgyhogy lássuk, mit gondolok én róla.

Szeretném már az elején kiemelni a belső oldalt, amin valami csodás fotó helyezkedik el. Bevallom jobban tetszik, mint a borító, sőt lehet többen nyúlnának a könyv után, ha meglátnák azt az elején.

Tudni kell rólam, hogy sosem vonzottak a történelemmel kapcsolatos dolgok, mindig is egy mumus tantárgy volt nekem, viszont itt még az a sok adat sem zavart, amit a könyv által kaptunk. Sőt, úgy gondolom, ha így tanultam volna iskolás koromban, lehet még kitűnő is lehettem volna belőle.

Az időutazós történeteket még az Időtlen szerelem trilógia szerettette meg velem, és persze most is úgy éreztem, milyen jó lenne, ha mi is kicsit belecsöppenhetnénk a XVIII. századba, láthatnánk miként éltek akkor, kipróbálni magunkat abban az időben. Hiszen ahogy a könyvben is volt, amit mi megtanultunk a történelem könyvekből, az nem ennyire fekete és fehér. Persze azért előtte egy hátizsákot magamhoz vennék néhány szükséges holmival, nehogy belehaljak valami kórságba az utazás alatt.

"A valóság sokkal árnyaltabb, mint a történelemkönyvekben vázolt tények. Nem mondom azt, hogy a leírtak nem igazak, csak éppen nem teljes az információ. Ott a sötét mellett a napfény is – tudom, mert itt élek, és ebben sütkérezem."

A tájleírások, hogy mennyire más volt akkor a természet tökéletesen elképzelhető volt. Szinte láttam magam előtt azt a rengeteg csillagot, amit említett, azokat a zöld területeket, a Balatont, amikor még nem volt körbeépítve teljesen.

"Az emberek a természetben éltek, annak részeként. Művelték, de nem építették be. Vele és belőle éltek, de nem foglalták el."

"Túl nagy volt a csend és olyan némának tűnt a világ, hogy hegyeztem a fülemet. Észlelni akartam a megszokott hangokat, de nem sikerült. Ez volt az igazi csend. Az összes háttérzaj, amit ismertem, 1763-ban még nem létezett."

Romantika is van a könyvben bőven, persze korának megfelelően ábrázolva, így néha a fejem fogva morgolódtam a szereplők tettein, mondatain, máskor pedig mosolyogva olvastam a szerelemről. A mai világhoz hasonlítva nagyon másképp működött a házasélet is, hiszen meghatározta, ki milyen kasztba tartozik. Egy paraszt nem házasodik nemessel; a férj és feleség nem úgy mutatja ki szerelmét, mint ma, hogy ahol csak éri őket a vágy ölelkeznek, csókolóznak; sőt, a nemeseknél nem is aludtak feltétlen együtt, külön szóbája volt az asszonynak és az úrnak.

"– Tudtad, hogy a Vénusz az egyetlen bolygó, amely nőről kapta a nevét?

Meglepett ezzel az információval.

– Biztosan azért van így, mert férfiak nevezik el őket – válaszoltam.

– Vagy, ha úgy tetszik, akkor a legfényesebb bolygót hasonlították egy nőhöz."

Ez a történelmi romantikus regény teljesen elvarázsolt, izgatottan várom a folytatását, legszívesebben már most folytatnám Anna és Mihály történetét. Katica és István szintén a szívemhez nőttek, és akárcsak őket, a többi szereplőt is megkedveltem.

Remélem a többieknek is annyira tetszeni fog ez a könyv, mint nekem, illetve az előttem olvasóknak. Köszönjük Betti ezt a szper lehetőséget, nagyon jó volt olvasni a könyv lapjain mindenki megjegyzését. Azért belőlem se legyen elegetek, igyekeztem nem túl idegesítő lenni a kommentjeimmel. :)

Köszönöm, hogy elolvastátok,

Szandra